A Pécsi Vidámpark egy kivételes természeti adottságokkal rendelkező helyszínen élhette aranykorát az előző rendszerben. Ugyanis a rendszerváltás okozta a vesztét és akkor kezdett hanyatlásnak indulni a hely. 

A parkot, más nevén Mecseki Vidámparkot 1961-ben kezdték el építeni, közel 600 helyi lakos önkéntes munkájával. Ezt követően az évek során folyamatos bővítések következtek. 1962-ben a Vidámpark megkapott egy régi Malév gépet, amely közel 40 évig volt a park tulajdonában. A hatalmas monstrumot azonban 2000-ben elszállították, ugyanis elhatározták, hogy egy ilyen gépet repülőképessé tesznek és sajnos a választás a pécsire esett.
1965-ben a park területén megépül az Elvarázsolt kastély, rá egy évvel később pedig egy szabadtéri színpad is helyet kapott a területén, ahol igen neves előadók léphettek fel.

A rendszerváltás a park hanyatlását is okozta, ugyan is ekkor indult meg a lassú „pusztulása” is. A fiatalokat már nem kötötte le egyik játék sem, így elkezdtek további szórakozási lehetőségek után kutatni. A kétezres évek kezdetére az addigi 50 játéknak már csak a fele volt meg, azonban így is napról napra élt a vidámpark, ennek köszönhetően pedig rengeteg adósságot halmozott fel.

A kétezres évek közepe fele már a dolgozók is jól sejtették, hogy mi lesz a sorsa szeretett munkahelyüknek, hiszen alig lézengett pár ember a területen és azok is jóformán csak turisták voltak. A játékelemek korszerűtlensége és a felújítások elmaradása miatt voltak olyan napok is, amikor nulla látogatóval zárták a napot.

A helyiek depresszióparkként emlegették. Egy utolsó lehetőséget adtak és Retropark néven új szolgáltatásokkal próbálták meg az embereket oda csalogatni, de mind hiába. Ezért 2011 szeptember 1-jén véglet bezártak a kapuk. Ugyan akadtak próbálkozások a nyitásra, de ezt a város már nem tudta vállalni. A park őrzés nélkül maradt, ezért kérdés sem volt, hogy hamar fosztogatók, vandálok és hajléktalanok fogják ellepni. Amit nem vittek el magukkal, azt mind tönkre tették és használhatatlanná vált.

A vidámpark területére az ember, ha ma belép egy kis szomorúságot érez annak ellenére is, ha nem járt ott fénykorában. Hiszen maga az épület még majd 50 év után is áll, ugyan romos, de még mindig emlékezteti az embereket, hogy egykoron ott bizony egy Vidámpark állt.