Earl Simmons, közismertebb nevén DMX pár nappal kórházba szállítása után hunyt el, 50 évesen.

Az előadónak szívroham miatt volt szüksége kórházi ellátásra, amit drogtúladagolás okozott. Az elmúlt napokban több hír is megjelent, amik arról számoltak be, hogy az orvosok folyamatosan küzdenek az életéért. A rapper halálát családja közleményben tudatta a nyilvánossággal.

DMX a 90-es és a kora 2000-es évek hiphop világának egyik legikonikusabb alakja volt. Legtöbben valószínűleg „Party Up” és „X Gon’ Give It To Ya” című számai révén ismerték meg.

Az 1998-as első nagylemeze az „It’s Dark and Hell is Hot” a Billboard 200 listájának élén debütált és több mint 4 millió darabot adtak el belőle. Még ugyanebben az évben megjelent második albuma, ami szintén a slágerlista legfelső fokán nyitott.

Több albuma jelent meg, tíz alkalommal jelölték Grammy-díjra, amit kétszer be is zsebelt. Zenei sikereit drogproblémái azonban sokszor beárnyékolták.