Bűnüldöző hatóságok közötti együttműködés vezetett súlyos bűncselekmények miatt körözött személyek külföldi elfogásához.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés miatt folytatott nyomozást, mert 2018. október 21-én ismeretlen személy felgyújtott egy kaposvári lakást, ahol két ember meghalt. A nyomozók megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével N. T. 32 éves izraeli állampolgár gyanúsítható, aki tettét követően elhagyta Magyarország területét, és Izraelbe távozott.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály felkérésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya (a továbbiakban: KR NNI ECFO) nemzetközi együttműködés keretében felvette a kapcsolatot az izraeli rendőrséggel, amelynek eredményeként 2021. február 17-én N. T.-t Izraelben elfogták. Kiadatása jelenleg folyamatban van.

Szintén a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság kereste a rendőrség TOP 50-es listáján szereplő B. K.-át, akit a Kaposvári Törvényszék rablás bűntette miatt jogerősen 6 év fegyházbüntetésre ítélt. A nő 2017 tavaszán, az elsőfokú ítélet kihirdetését követően elrejtőzött, a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre. A megyei rendőr-főkapitányság által beszerzett adatok alapján a keresett személy külföldön tartózkodhatott, ezért kézre kerítéséhez felkérte a KR NNI ECFO Célkörözési Osztályát.

A Célkörözési Osztály felvette a kapcsolatot az Osztrák Központi Célkörözési Egységgel, és velük együttműködve sikerült megállapítani, hogy a keresett személy egy felső-ausztriai kisvárosban tartózkodik. B. K-t az osztrák szakegység munkatársai 2021. április 9-én a reggeli órákban elfogták, kiadatásáról később döntenek.

Forrás: police.hu