Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője és Kóbor József, az LMP pécsi önkormányzati képviselője közös sajtótájékoztatóban beszélt a Pécsi Tudományegyetemet érintő modellváltásról és a Mandulás sorsáról.

A kormány egy súlyos válsághelyzetben, a járvány kellős közepén kezdte meg az egyetemi modellváltás következő, nagy hullámát. A múlt hét végén, pénteken, egy hosszú vita során az Országgyűlésben 11 további egyetem sorsa volt napirenden. A kormány korábbi ígéretivel ellentétben a három legnagyobb vidéki tudományegyetemet, a pécsi, szegedi és debreceni egyetemet is ki akarják szervezni – mondta el Keresztes.

Az ellenzéki képviselők a parlamenti vita során kiálltak azon szakmai konszenzus mellett miszerint nincs szükség a modellváltásra a felsőoktatási intézmények korszerűsítésének érdekében, mivel Európa legjobb egyetemeinek többsége állami fenntartású – tette hozzá az LMP politikusa.

Több egyetem szenátusa, így a Pécsi Tudományegyetem vezető testülete is megfogalmazta azt az elvárást, hogy a törvényjavaslatokba kerüljenek be olyan garanciák, amik biztosítják a szenátus számra, hogy legyen beleszólási joguk az újonnan létrejövő kuratórium tagjainak névsorába. Ezzel szemben a kormány olyan törvénytervezeteket nyújtott be, amikben a kuratórium tagjait a kormány fogja kinevezni – mondta el Keresztes.

Az alapítványok vezető testületének tagjai, a kurátorok nem hívhatók vissza. A kuratóriumok a nem rég benyújtott törvényjavaslatok alapján minden, az egyetemet érintő döntési jogot magukhoz vonhatnak. A korábbi példák alapján jól látszik, hogy a kormány politikai alapon nevezi ki a kurátorokat, a kormányhoz közeli, vagy egyenesen a kormány soraiban politizáló személyek képében. Ez az egyetemi autonómia semmibevétele – jelentette ki a frakcióvezető.

A Pécsi Tudományegyetemnek nagyjából 20 ezer hallgatója van, az ország egyik legfontosabb felsőoktatási intézménye. Ezen felül a gazdasági jelentősége is hatalmas. Pécs városának az egyik legnagyobb foglalkoztatója, több ezer család számára biztosítja a megélhetést. Baranya megye és a régió gazdasági jövője, illetve a fejlesztési lehetőségei is szorosan összekapcsolódik az egyetem sorsával – tette hozzá a politikus.

Annak érdekében, hogy megakadályozzák Pécsi Tudományegyetem politikai irányítás alá történő bevonását Keresztes első lépésként arra kéri a többi pécsi és baranyai ellenzéki és kormánypárti országgyűlési képviselőt, hogy nyílt levélben álljanak ki az egyetem autonómiájának megvédése mellett.

Kóbor József emlékeztetett, hogy korábban a modern városok program keretén belül a Pécsre érkező fejlesztési források jelentős részét az egyetem kapta meg. Ezeken a fejlesztési pénzeken a város és az egyetem megosztozott, például a 400 ágyas klinika fejlesztésével kapcsolatos beruházások is részben ezekből a forrásokból valósultak meg. A város és az egyetem közötti együttműködésnek a jelentősége abban áll, hogy a fejlesztési források elosztására a korábbi fideszes városvezetés akkor felújított egy történelmileg létező szerveztet, a Magisztrátust. Ennek tagjai között ott voltak a városvezetés, az egyetem és a püspökség által delegált tagok.

Az LMP önkormányzati képviselője szerint elégtelen volt a jelenlegi városvezetés eddigi reakciója a modellváltással kapcsolatban. Emiatt a politikus a Magisztrátus újbóli élesítését javasolja: Péterffy Attila hívja össze újra ezt a szervezetet, a városvezetés nevezze ki a delegált tagokat és indítsa el az egyeztetést az egyetemmel és a püspökséggel. Ezzel pontosabb kép kapható arról, hogy milyen átalakítások fognak végbemenni az egyetemen – tette hozzá a politikus.

A modellváltás mellett Kóbor arról is beszélt, hogy az országban van egy jelentős ingatlan bumm, aminek keretén belül hatalmas pénzeket költenek ingatlan fejlesztésekre, amik rendkívül nagy környezet pusztítást okoznak. Ez a folyamat elérte most a Pécset és a Mecsekoldalt, konkrétan a Mandulást is – tette hozzá az LMP politikusa.

Az önkormányzati képviselő hangsúlyozta, hogy elfogadhatatlannak tartja a terület átminősítését. Mivel ez megint egy újabb betontengert jelentene. Az LMP a pécsi Építési Szabályzat ilyen módosítását elutasítja.