Nálunk vélhetően még nagyon sokáig maradni fog a maszk, azonban van már olyan állam a bolyón, ahol erre nincs szükség, úgy hívják, hogy Izrael. Az ok pedig természetesen az átoltottság.

Vasárnaptól már nem kötelező a szájmaszk használata Izraelben, mivel jelentősen visszaesett az új koronavírus fertőzöttek száma – jelentette be Juli Edelstein egészségügyi miniszter.

A járványügyi szakemberek javaslatát követte a tárca, mivel a koronavírus-járvány jelentős visszaszorult az országban ezért vasárnaptól nem kötelező a szájmaszk viselése szabadtéren. A döntést továbbá az is alátámasztja, hogy világszinten kiemelkedően magas az átoltottság aránya Izraelben.

Izraelben a lakosság 61 százaléka kapott már védőoltást, ennek hatására hozták meg ezt a döntést. Ebből pedig mi magunk is következtethetünk, hogy nálunk meddig fognak maradni a maszkok, az utcán is: amíg nem érjük el ugyanezt a számot. Jelenleg 34 százalékon vagyunk, tehát még közel kétszer ennyi embert kellene beoltani, hogy elérjük az izraeliek szintjét, ahol már valóban biztonsággal kijelenthető, hogy nincs szükség maszkokra, legalábbis kültéren.