Az oxfordi egyetem tanulmánya szerint a COVID-19 után nyolcszor nagyobb a vérrög kialakulásának kockázata, mint az Oxford-AstraZeneca oltás beadása után.

Az agyi vénás trombózis (CVT) egymillió koronavírussal fertőzött beteg közül 39-nél fordult elő, még az egymillió AstraZeneca-t  kapó ember közül nagyjából öttel .

Több mint 500 000 koronavírusos beteg vizsgálatát követően a fertőzés után a trombózis kockázata körülbelül százszor nagyobb volt.

Számos országban szüneteltették meg vagy használják korlátozottan az oltást bizonyos korcsoportok számára. Dánia például még az oltási programból teljesen kihagyja a vakcinát hivatkozva nagyon ritka vérrögökről szóló jelentésekre.

Az MHRA (Medicines and Healthcare products Regulatory Agency)  szerint a vakcina továbbra is biztonságos és hatékony, azonban korlátozta használatát a 30 év alattiakra, mivel ennek a korosztálynak kisebb kockázata van a koronavírus okozta súlyos megbetegedéseinek.

Az oxfordi tanulmány ellenben azt találta, hogy a trombózis előfordulása körülbelül 30%-ban a 30 év alatti embereknél volt megfigyelhető a COVID-19 fertőzés után.

Ugyanez a magyarázat a Johnson & Johnson vakcinára is, melyet az Egyesült Államokban szüneteltettek meg hasonló eseteket követően.

Több mint 480 000 embernél, akik Pfizer vagy Moderna vakcinákat kaptak, melyek mRNS technológiát alkalmaznak, a trombózis 1 millió ember közül körülbelül négynél fordult elő.

A tanulmány szerint a trombózis kialakulásának kockázata ezen vakcinák használatát követően körülbelül tízszer kisebb, mint a koronavírus fertőzése után.

(SkyNews, Jövő TV)