A mai online közgyűlés után Kővári Jánosék (ÖPE) adtak ki egy közleményt, amely szerint „mélypontra süllyedt a Péterffy polgármester vezette baloldali szövetség, ezért ma frakciószövetségünk kifejezte, hogy nem asszisztál tovább ehhez!”

Ahogy Kővári fogalmaz: A mai közgyűlés ismét szocialista káderek kinevezéséről és a holdudvar gátlástalan pénzeléséről szólt. Számtalan ügyre mutattunk rá, igyekeztünk hozzászólásainkkal ezeket meggátolni, ám a polgármester visszaélve a rendkívüli jogrend adta lehetőségeivel ezeket semmibe vette! Ebből elég volt!! Követeljük a demokratikus és átlátható döntéshozatal helyreállítását! – zárul a rövid bejegyzés.

Sokan gondolták – talán joggal -, hogy ez a helyi Fidesz frakcióra is vonatkozik, azonban Dr. Csizmadia Péter frakcióvezető elmondta, hogy ők továbbra is fognak szavazni a közgyűlésben, annak ellenére, hogy „kérdéseinkre számos alkalommal érdemi választ nem kapunk, hogy javaslatainkat a koalíciós többség szinte soha nem támogatja.Tesszük ezt azért, mert erre kötelez képviselői eskünk.”

Kiemelt fotó: Kővári János (Facebook oldala)