A koronavírus-járvány alapvetően forgatta fel az életünket, milliók haltak meg, kerültek kórházba szerte a világban. Magyarországon is rengeteg áldozatot követelt a vírus, ráadásul a szigorú lezárások a gazdaság működésére fejtettek ki negatív externáliákat. A védőoltás ugyan jó megoldás lehet, de roppant messze vagyunk még attól, hogy globálisan elegendő embert oltsunk be, hogy kialakuljon a nyájimmunitás. Ráadásul a különböző álhírekre épülő oltásellenes mozgalmak is megerősödtek, így aligha várható, hogy a következő hónapokban sikerül szerte a világon elégséges embert beoltani ahhoz, hogy legyőzzük a vírust.

Szerencsére az oltás mellett van egyéb megoldás is.

angol orvosok jóvoltából, akik Oxfordshire-ben végzett vizsgálatuk során arra jöttek rá, hogy

AZ ASZTMA KEZELÉSÉRE RÉGÓTA HASZNÁLT EGYIK SZER, A BUDESONIDE NAPI KÉTSZER TÖRTÉNŐ BELÉLEGZÉSE A COVID ENYHE FORMÁJÁBAN SZENVEDŐ BETEGEK KÖRÉBEN LERÖVIDÍTETTE A GYÓGYULÁS IDEJÉT, ÉS LECSÖKKENTETTE A SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁSRA SZORULÓ BETEGEK SZÁMÁT.

A tanulmányt az orvosszakmai körökben igen elismert Lancet című szaklapban publikálták, természetesen szakértők lektorálása után. – írja az index.

Szintén az index számolt be arról, hogy a Covid által kiváltott súlyos gyulladást, illetve az immunrendszer túlzott reakcióját csökkentik, az előbbi a légutakban, utóbbi pedig az egész testben. A Covid ugyanis súlyos gyulladást és sok esetben túlzottan erős immunreakciót képes kiváltani, ami már károsítja a szerveket, így ilyen esetekben az immunrendszer már nemcsak a kórokozót, hanem saját testünket is veszélyeztetheti.