A szerdai sajtótájékoztatóban elhangzott, hogy hamarosan megkezdődik a 16-18 éves korosztály oltása is, akik a Pfizer-vakcinát fogják kapni. E mellett azok is regisztrálhatnak már, akik 3 hónapon belül voltak fertőzöttek.

Már nem a vakcinák mennyiségén múlik, hogy ki mikor kapja meg az oltást, hanem az embereken. Hiszen, ha valaki jelentkezik, akkor a legjobb esetben, életkortól függetlenül, már 1-2 napon belül hozzájuthat a vakcinához. Ráadásul az online térben való időpontfoglalás az utóbbi időben sikeresnek bizonyult.

A Pfizer és a BioNTech május elején nyújtja majd be a kérelmét, az alkalmazási kiterjesztésre. Ha ez pozitív elbírálást kap, akkor már nyáron megkezdődhet a 12-15 évesek oltása is.

Várhatóan az EU-ban majd csak június elejétől kezdődhet meg ez a folyamat.

A Pfizer és a BioNTech március végén jelentette be, hogy készítményük a harmadik fázisú klinikai vizsgálat alapján százszázalékos hatékonysággal véd a koronavírus okozta betegségtől, a 12-15 éves korosztályban.

Az oltóanyag biztonságát és hatékonyságát egyébként, már kisgyermekeknél és csecsemőknél is vizsgálják. Ezeknek azonban eredményei majd csak később várhatóak, az oltásuk megkezdése, pedig szeptemberre tehető.