Müller Cecília az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy visszavonja a több mint egy éve érvényben lévő látogatási tilalmat a szociális intézményekben és az idősotthonokban. A szabályozás hasonló lesz, mint a további enyhítések: az látogathatja az idősotthonok lakót, akinek van védettségi igazolványa. A 18 éven aluliakat ide is be lehet vinni magunkkal.

Müller Cecília a sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy az ország lakosságának már a 39 százaléka megkapta legalább az első oltását. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a járványügyi szabályokat nem kéne betartani, hiszen még mindig bőven regisztrálnak új fertőzötteket. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy csütörtökön 400 ezer Sinopharm-vakcina érkezett hazánkba és még 44 400 Moderna-vakcina is jön.

Ezt követően Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár a jövő héten kezdődő érettségi vizsgák szabályait ismertette. Ezek alapján lesznek szóbeli vizsgák, az írásbelik alatt pedig egy teremben legfeljebb tíz vizsgázó lehet, akiknek a távolságtartási szabályokat is be kell tartaniuk. A védőmaszk hordása viszont csak a felügyelő tanároknak kötelező a vizsgák időtartama alatt.

A jelentkezők 400 ezer vizsgát fognak összesen teljesíteni, 180 tárgyból 322 ezer középszintű vizsga lesz. Az írásbelik május 3-án, hétfőn kezdődnek a magyar nyelv és irodalom tantárggyal. Maruzsa külön felhívta a diákok figyelmét, hogy „az érettségizők kerüljék a tömeget, ne teszteljék a teraszokat”.

Maruzsa még elmondta, hogy az 5-8. évfolyamokon május 10-ig még marad a digitális oktatás. A járványügyi adatok alapján folytatják az óvodák és iskolák fokozatos nyitását.

Forrás: Index