A mai hajnalra ismét megújult a kozármislenyi Józsa Gergely Néptánc Egyesület Hagyományőrző udvara, színes májusfa állítással készültek a civil szervezet tagjai a május elsejére, ami ma egyben a tavasz első, igazán nyáriasan meleg napja is.

A helyi hagyományok őrzésében mindig lehet a „Józsa Gergelyesekre” számítani. Legyen az akár karácsonyi betlehemes, farsangi álcázás, húsvéti locsolás, májusfa állítás, pünkösdi viseletes mise, szüreti felvonulás.

A májusfa állítás igazi munkás részén túl vagyunk, ezer méternél is több színes szalagot kötöztünk fel a kicsinyke májusfánkra. A helyi hagyományoknak megfelelően a fiúk remek munkát végeztek. Úgy érzem, hogy a mi májusfánk nagyszerűen szimbolizálja a mai vidám, újrakezdéstől hangos május első napját. Itt nem szakad meg a májusfához kötődő hagyomány, mert a hónap utolsó vasárnapjának délutánján „kitáncoljuk” a fát, amikor is a lányok pogácsákkal, süteménnyel hálálják meg a fiúknak a májusi ajándékot, és mivel a hónap utolsó vasárnapja egyben gyermeknap is lesz, ezért úgy gondoltam, hogy a táncos lábú gyermekeink műsorral is kedveskednek az egybegyűlteknek a Hagyományőrző udvarunkban – tudtam meg a csodás májusfa életének mozzanatait Baumholczer Angélától, a kozármislenyi Józsa Gergely Néptánc Egyesület vezetőjétől.

A Józsa Gergely Néptánc Egyesület 1998-ban azzal a céllal alakult meg Kozármislenyben, hogy elsősorban a helyi népi tánc és dal hagyományokat felkutassa, felidézze, őrizze, bemutassa és mellette a magyar kulturális örökséget is népszerűsítse, megőrizze és közvetítse. Az egyesület tagságának korosztályi megoszlása igazán változatos, mert a táncosok között szerencsére nagyon sok a gyermek, és az ifjúsági korosztály, akiket a civil szervezetben megtalálható felnőttek és az idősebb generáció nagy szeretettel istápol.

A tánccsoport kiemelt feladatának tartja a helyi hagyományok ápolását és annak megőrzését, bemutatását. Fő célja Kozármisleny régmúlt szokásainak, táncainak, hagyományainak autentikus színpadi bemutatása. Folyamatosan kutatják a helyi néptánc, népdalok, népviseletek, népszokások kincseit.

A néptáncegyüttes életében már évtizedek óta fontos szerepet kap a hazai és nemzetközi kapcsolatok ápolása, és ennek a gondolatmenetnek megfelelően az együttes számos hazai és nemzetközi fellépést szervezett, szervez illetve megszámlálhatatlanul sok hazai és határon túli fellépésen, fesztiválon vett és vesz is részt.