Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtök délelőtti Kormányinfón elmondta, hogy az oltásoknak köszönhetően sikerült a harmadik hullámot megtörni.

Jelenleg 4 153 000 fölött van az első oltásban részesültek száma Magyarországan, ez a felnőtt korú lakosság közel 50 százaléka.

Szerinte ez egy szabadságkérdés is, és Magyarország Európában elsőként szerezhette vissza a szabadságát. Aki beoltatja magát, az visszakaphatja a megszokotthoz közeli életét.

A Nemzeti Konzultáció eredményeivel kapcsolatban kiemelte, hogy több mint 500 000 választópolgár korábban úgy döntött, hogy akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek, azok élvezhessenek előnyöket. Ezen alapul ma a magyar védekezési stratégia.

A JÁRVÁNYÜGYI KORLÁTOZÁSOK A VÉDETTSÉGGEL NEM RENDELKEZŐK SZÁMÁRA FENNMARADNAK AUGUSZTUS VÉGÉIG BIZTOSAN.

Az oltásokkal kapcsolatban elmondta, hogy jövő héttől hetente átlagosan körülbelül 120-180 ezer Pfizer és Moderna áll majd rendelkezésre, ebből fogják beoltani a fiatalokat, illetve félre fognak belőle tenni a második oltásokra.

Az összses regisztrált 80 százalékát már beoltották, 1 milliónál kevesebben vannak azok, akik az első oltást még nem kapták meg.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarországon szigorú ellenőrzési vizsgálatot követően történik meg az oltóanyagok engedélyezése, és bármelyik itthon alkalmazott oltóanyag biztonságos és hatékony.

HA VALAKI NINCS BEOLTVA, AKKOR AZ A VÍRUSNAK NAGY MÉRTÉKBEN KI VAN TÉVE.

Elmondta, hogy aki védettségi igazolvánnyal lép be az ország területére, annak most már nem kell karanténkötelezettséget teljesítenie, hamarosan pedig a kiskorúakkal együtt is be tudnak majd lépni.

Folynak a tárgyalások a védettségi igazolványok elfogadásáról, de hozzátette, hogy Magyarország kétoldalú megállapodásokat köt a lehető legtöbb országgal, így oda a kínai, illetve az orosz vakcinákkal beoltott magyarokat is be fogják engedni.

VÁRHATÓAN A DÉLI ORSZÁGOKBA MINDENKI BE FOGNAK ENGEDNI A NYÁRI HÓNAPOKBAN.

A 2022-es költségvetéssel kapcsolatban Gulyás elmondta, hogy a cél a dinamikus gazdasági növekedés elérése. Szerinte ennek az évnek a végére érhetjük el azt a szintet, ahol a járvány előtt voltunk, 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel számol most a kormány.

“MAGYARORSZÁG TAKARÉKOS GAZDASÁGPOLITIKÁJA BEVÁLT”

-jegyezte meg.

Szerinte Magyarország a többi EU-s országgal ellentétben az államadósságot jelentősen kisebb mértékben növelte, de ennek csökkentése mostantól folyamatosan biztosított.

Ezek után a családok támogatásáról beszélt. A kormány visszaépíti a 13. havi nyugdíjat. A jövő évi költségvetésben szerepel a 25 év alattiak személyi jövedelemadó mentességét, illetve további járulékokat is.

Szerinte a normalitáshoz való visszatérés itthon a járvány elmúltával a gazdaság területén is sikeresen meg tud történni.

Elmondta, hogy az egészségügyben is újításokat vezetett be a kormány, például megszüntette a hálapénzt, és szerinte az elmúlt 10 évben az egészségügyre fordított támogatásokat megduplázták.

A kis- és középvállalkozások adócsökkentésével kapcsolatban megjegyezte, hogy ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a munkanélküliség hazánkban a kormány szerint nem harapózott el a járvány alatt. – írja a Jövő TV.