A koronavírus miatti le- és bezárások nem voltak irreálisak, a mértékükkel ugyan lehet vitázni, de nagyjából minden ország így cselekedett, mint mi. A különbséget a kormányzati támogatások jelentették: volt ahol az állam a befizetett adóból visszaosztott a vállalkozók számára, és volt Magyarország, ahol gyakorlatilag senki sem részesült érdemi támogatásban. Ennek pedig lett áldozata. Tibi atya posztját változtatások nélkül mutatjuk.
Tegnap öngyilkos lett a kocsmáros, akinél néha le szoktam gurítani egy sört hazafelé. Ő eddig bírta.
Tudom, piti hír ez itthon, meg ő tehet róla, minek ment oda. Megpróbálta megtartani az alkalmazottait, és zsebből fizetni őket amellett a morzsányi támogatás(nak nem nevezhető vicc) mellett, amit az államtól kapott. Betette szépen megtakarításból a bérleti díjat hónapról hónapra, amit az államtól a működési tiltás ellenére sem kapott. És eddig tartott, másfél év után elfogyott. Becsődölt az élete munkája, nyakába szakadt a szponzori kötbér, hiába vállalt mellette melót, abból sem tudta fedezni a nulla bevétel melletti kiadásokat. Ha maradt volna, nem csak azzal kellett volna szembesülnie, hogy az ötvenes éveire nullára került, hanem azzal is, hogy a hatvanas éveiig egy bankszámlát sem tudott volna nyitni többé, mert a rákerülő összeget azonnal zárolták volna.
Elfáradt és megreccsent. Utoljára jól megvacsorázott és kicsekkolt.
Ha 170 km-rel arrébb születik az osztrák határ túlsó oldalán, a legnagyobb problémája az elmúlt másfél évben az lett volna, hogy unatkozik. De ide született, ahol az állam szemében ő sosem polgár volt, csupán adóalany: amíg lehet nyírni, nyírják, amikor átmenetileg nem, hát, valamekkora állományhullás belefér. És egész biztosan lesz most itt a kommentekben is, aki elmagyarázza majd, miért egyedül az ő hibája, és miért így van rendjén.
Dicsértessék!