Ez is eljött, az első születésnapunk. Bizony, a BaHír 2020 májusában indult, ami jó alkalmat ad arra, hogy megnézzük, hogy mit értünk el eddig, hogy merre indulhatunk tovább, na meg arra is, hogy ünnepeljünk.

Izgalmas esztendőn vagyunk túl. Mikor tavaly ilyenkor elkezdtük, nem igazán tudtuk, hogy hol fogunk kilyukadni, a nulláról építkezve jutottunk el (elsősorban nektek köszönhetően!), hogy ma már Pécs és Baranya megye egyik legolvasottabb, legmeghatározóbb portálja lettünk, sok-sok olvasóval, amiért roppant hálásak vagyunk minden kedves követőnknek.

Személy szerint tavaly ilyenkor nagyon izgultam. Izgultam, mert korábban éveken át nem foglalkoztam közéleti újságírással, sőt egy rövid sportújságírói projektet leszámítva újságírással sem. Kellet egy kis idő, hogy belezáródjak, és még most is van hova fejlődni, ez nem kérdés.

Ugyanakkor büszke vagyok arra, hogy a kezdetektől itt dolgozhatok, eleinte szerkesztőként, december óta főszerkesztőként. Büszke vagyok arra, hogy olyan országos szereplőkkel készíthettem exkluzív interjúkat, akik nem túl gyakran nyilatkoznak hozzánk hasonló, kicsi, lokális lapoknak. A teljesség igénye nélkül, beszélgethettem Jakab Péterrel, Márki-Zay Péterrel, Donáth Annával, Szél Bernadettel, Vona Gáborral, Puzsér Róberttel, Jávor Benedekkel, Keresztes-László Lóránttal, Cseh Katalinnal, Ungár Péterrel, Szakács Lászlóval, Fekete-Győr Andrással, Mellár Tamással, vagy éppen Tordai Bencével is.

Ugyanakkor helyi szereplőkre is koncentráltunk, igyekeztünk lehetőleg objektíven bemutatni minden oldalt. Péterffy Attila, Ruzsa Csaba, Csizmadia Péter, Bognár Szilvia, Kóbór József, Barkóczi Csaba is adott nekünk interjút, mondhatni minden politikai oldalt megszólaltattunk.

Örülök és büszkeséggel tölt el, hogy a koronavírus-járvány időszak során többször is készíthettem interjút Dr. Ternák Gábor infektológussal, aki szerintem – és sokak szerint is – az egyik leghitelesebb magyar orvos.

Foglalkoztunk sporttal, bemutattunk helyi értékeket, Pécs és Baranya megye büszkeségeit.

Egy év alatt közel 2,000 cikket publikáltam, ha összeszámolnám a kollégák által megírt anyagokat, könnyen lehet, hogy a szám 5,000 körül járna. Sokat dolgoztunk azért, hogy Önök pontos, kiegyensúlyozott, és lehetőség szerint érdekes/hasznos/tanulságos cikkeket olvashassanak.

Ígérjük: a jövőben is sokat fogunk ezen dolgozni!

Köszönjük az eddigi figyelmet, és mi mást kérhetnénk, minthogy maradjanak velünk a második évünkre is!