1,2 milliárd forintos hiánnyal küzd a GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft., eközben a polgármester tudtával egy vállalkozó gyakorlatilag magáncégeként kezelte az önkormányzati tulajdonban lévő vállalkozást, és tavaly négy hónap alatt 318 millió forint értékű megbízást zsebelt be.

A GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. honlapján futó visszaszámláló szerint most már kevesebb, mint fél év van hátra, hogy Győr legyen a „legtisztább város”. A helyzet azonban úgy áll, hogy ha a város a határidőre a legtisztább is lesz, akkor sem mondhatjuk el, hogy a Győr, illetve a környékén fekvő 111 település hulladékszállításáért felelő cég körüli ügyekkel kapcsolatban bármi tiszta lenne. 

A GYHG (és korábbi anyacége, a Győr-Szol) gazdálkodása a publikum számára teljesen átláthatatlan. Az éves beszámolókat leszámítva semmilyen részletes adat nem ismerhető meg a honlapjukról, nem lehet kideríteni, hogy milyen alvállalkozók, és hogyan dolgoznak nekik, tavaly októberben pedig minden dolgozójukat titoktartásra kötelezték

Az Ugytudjuk.hu azonban nemrég hozzájutott jó pár adatsorhoz, amelyek részletesen beszámolnak a cég tavaly június és október közötti gazdálkodásáról, ezen felül számos, magát megnevezni nem kívánó, egymástól független forrással volt szerencsénk háttérbeszélgetést folytatni, akik ráláttak tavaly a cég ügyeire. A kirajzolódó kép szerint a GYHG-t egy vállalkozó gyakorlatilag a magáncégeként üzemeltette. Történt mindez forrásaink szerint Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP)polgármester áldásával és beleegyezésével, amit a polgármester egyébként kérdésünkre tagadott.

Vegyük át először röviden, hogy mi történt a GYHG-vel az elmúlt időszakban. Ez azért is fontos, mert közel másfél év alatt rengeteg változás történt, számos olyan változás, ami kívülről nézve kissé megmagyarázhatatlannak, vagy váratlannak tűnt – viszont amelyeknek ebben a cikkben hamarosan értelmet adunk. 

Csiki-csuki a győri kukákkal 

A cég Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) polgármesterré választása előtt a város tulajdonában lévő városüzemeltetési vállalatok nagy részét összefogó mamutcég, a Győr-Szol része volt. Mivel – mint azt fent is említettük, és írtunk is róla párszor – a Győr-Szol maga a publikum számára teljesen átláthatatlanul gazdálkodik, igaz volt ez a GYHG-re is.

A politikusi állítás szerint ez zavarta Dézsi polgármestert is, aki májusban először kinevezett egy új igazgatótReizer Bálintot, aki pár hét múlva ismeretlen okokból felmondott. Majd június elején kivette a céget a Győr-Szolból, állítólag azért, hogy jobban átlássa a cég helyzetét, illetve közvetlenebb kontrollt gyakoroljon arra, hogy mi történik a cégnél. A GYHG tehát közvetlenül az önkormányzat tulajdonába került. 

Ezután a következett az őszi-téli komédia, amikor elsőként váratlanul éjszakai szállításra állt át a cég, hogy aztán pár hónapon belül visszatáncoljon ebből; majd következett a tőkeemelési mizéria. 320 millió forintnyi ingatlant adtak át a GYHG-nak, hogy megerősítsék a céget, ami épp hitelt készült felvenni az optikai válogató beszerzésére… 

…csak azért, hogy aztán december 15-én ezeket váratlanul mind visszavegye a polgármester, majd puccsszerűen leváltsa a GYHG éléről Koronika Tamást, illetve a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Társulás éléről Borsi Róbertet, és előbbi helyre a Győr Projekt Kft. élére nemrég kinevezett Herceg Sándor Ottót, utóbbira pedig Németh Zoltán megyei közgyűlési elnököt tegye – utóbbi látványos rendrakásba kezdett, és egy sor Borsi által korábban aláírt szerződést felmondott.

Történelmi áttekintésünket idén februárban zárjuk: az egyébként is teljesen szabálytalanul kinevezett Németh Zoltán megyefőnök ugyanis ekkor váratlanul lemondott posztjáról, helyére Szabó Jenő (Fidesz-KDNP) győri önkormányzati képviselő került. Németh ráadásul jól össze is veszett a polgármesterrel, és azóta sincsenek jóban. És az is kiderült, hogy a GYHG

1,2 milliárd forintos hiánnyal küzd, gyakorlatilag csődközelben van. 

A cikk folytatását az ugytudjuk.hu-n olvashatják.

Kiemelt kép: Pixabay from Pexels