Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan a Magyar Szocialista Párt két társelnöke tartott közös sajtótájékoztatót Schmuck Erzsébettel, az LMP női társelnökével, ahol a szocialista párt bejelentette, hogy Pest megye 9. választókerületében – melynek központja Nagykáta, Schmuck Erzsébet szülővárosa – az LMP társelnökét fogják támogatni.

Kunhalmi elmondta, hogy szeretetre méltó embernek tartja Schmuckot, aki felkészült, és jó vele együtt dolgozni.

„Eleve azt gondolom, hogy az LMP-től nagyon sokat tanult Magyarország és a Magyarországon lévő pártok arról, hogy mi a fenntarthatóság, hogy mit jelent a klímavédelem” – mondta Kunhalmi.

Az MSZP női társelnöke úgy fogalmazott Schmuck Erzsébetről, hogy ő mindannyiunk tanítómestere, kevesen tudnak ilyen jól beszélni zöldügyekről, mint ő. Nem volt kérdés az MSZP számára, hogy Nagykátán az LMP társelnökét fogják támogatni.

Tóth Bertalan elmondta, hogy Schmuck Erzsébet számára a klímaváltozás elleni harc az hivatás. Ő az a zöldpolitikus, aki mindig példát mutat mindenki számára.

Az MSZP kéri a baloldali szavazókat, hogy támogassák az LMP jelöltjét.

Végül Schmuck Erzsébet megköszönte a szocialisták támogatását és a támogató szavakat is. Meggyőződése, hogy 2022 után le fogják váltani az Orbán-kormányt, igazságos, fenntartható országot fognak építeni.