Hosszas időpont egyeztetés és a megfelelő széljárás kiböjtölése után hétfőn végre elindulhatott lelkes tizennyolc fős csapatunk a kora tavasz óta várva várt hőlégballonozásra. Miután nem ez volt az első repülésem hőlégballonnal, így aztán én még fokozottabban vártam a pillanatot, hogy fentről láthassam hazánk két csodás tavát, amelyek teljesen különbözőek, és a maga nemében mindkettő ámulatba ejtő és egyedülálló. Tehát irány a Balaton nyugati csücske, hogy végre madártávlatból is megcsodáljam őket!

A találkozási ponttól a szolgáltató két terepjárójával érkeztünk meg a pázsiton heverő óriási méretekkel rendelkező, egyenlőre a földön nyugalmi állapotban várakozó ballon vásznához. Mivel minden felszállásnál legfontosabb szempont a biztonság, ezért még a szilárd talajon állva megkaptuk a megfelelő információkat a felszállást, illetve az egy óra múlva esedékes leszállást illetően. Az egyedi tervezésű kosárban tizennyolc utassal és egy pilótával foglalhattunk helyet. A különlegesnek számító kosárkialakítás lehetővé tette az utazás idejére a legideálisabb súlyelosztást a ballon kosarában.

A kosárba történő bejutás már egy kis fittséget igényel, hiszen miután felmásztunk a kosár peremére onnan ajánlatos volt a kosár fenekére is leérkezni. Csapatunk egymást segítve, ügyesen elhelyezkedett az indulásra.

Fantasztikus érzés volt mikor a kalandor csapatunkat köldökzsinórként földhöz rögzítő kötelek a földre hullottak, és mi felfoghatatlan gyorsasággal emelkedtünk egyre feljebb. Mit sem vettünk volna észre a változásból, ha az alattunk folyamatosan csökkenő méretekkel rendelkező országút utasai nem integettek volna utánunk olyan nagy buzgalommal. Természetesen mi is boldogan integettünk a hangyányi méretűre zsugorodó gyerekseregnek.

Az első pillanatok öröme után záporoztak a kérdések a pilótához. Milyen magasra emelkedünk? Merre megyünk? Mit fogunk látni? A türelmes reagálások mellett az alattunk elterülő panoráma minden kérdésünkre megadta a választ.

Hévíz terült el alattunk csodás tavával, takaros utcáival, gondozott házaival, templomaival, épülő szállodával, lovardával, ókori római falak nyomaival.

Amennyire a széljárás engedte megközelítettük a Balatont. Csodás volt fentről bekukkantani Keszthelyre, Szigligetre, a Csobáncra, Tihanyra és persze a déli part strandjaira.

Kétezer méteres magasságban minden egy kicsit homályossá vált az előző napi jelentős mennyiségű csapadéknak, és az aznapi csodálatos napsütésnek köszönhetően, amely igyekezte visszaszippantani a vasárnapi napon a földre lebocsájtott csapadékot.

Lejjebb ereszkedve megfelelő leszállóhelyet keresve végigfuttattuk tekintetünket a Balatont tápláló Zala folyón, a csodás torkolaton, a Kis-Balatonon, és a fentről fenséges látványt nyújtó Zala folyó hídjain, hogy a partját övező rétek egyikén szép simán a földre érkezzünk.

Szóban és írásban sajnos még fotókban sem lehet visszaadni azt az élményt, amit egy ilyen utazás nyújt a szemlélőnek, aki onnan fentről a madarak szemszögéből tekint le a tájra, ami teljes pompájában tárulkozik fel a felette elsuhanónak, miközben azt suttogja: Gyere és csodálj!