Négy és fél év börtönre, valamint több mint 200 millió forint vagyonelkobzásra ítélte nem jogerősen a Szekszárdi Törvényszék hétfőn Pécsvárad független polgármesterét – írta meg az MTI. Zádori Jánost bűnsegédként és társtettesként elkövetett költségvetési csalás miatt fogták perbe.

A törvényszék szerint az összesen 6 vádlott gazdasági társaságok képviseletében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megtévesztésével jogtalanul igényeltek és hívtak le európai uniós és állami támogatásokat állattartó telepek, illetve technológiai berendezések korszerűsítésére. Ezzel összesen 714 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek, illetve fiktív számlákat is kibocsátottak.

A polgármester a Facebook-oldalán élő videóban “az egész ceremóniát komolytalannak” nevezte és közölte, hogy nem fog börtönbe menni. Zádori biztos benne, hogy másodfokon számára kedvező ítéletet fog hozni a bíróság.

A polgármestert azzal is vádolták, hogy az általa képviselt cég nevében 37 millió forintos fiktív szerződést kötött az ötödrendű vádlott által képviselt céggel a baromfiistállókban végzendő munkára. Zádori Jánost társtettesként és bűnsegédként hamis magánokirat felhasználása és számvitel rendjének megsértése miatt is bűnösnek mondta ki a bíróság. A négy és fél éves börtönbüntetés mellett 20 millió forint pénzbüntetésre ítélték, továbbá 6 évre eltiltották gazdasági szervezetek vezetésétől.

Forrás: MTI

Kép: Zádori János Facebook