A belvárosi infopont, óvoda, könyvtár és a vár mellett touristpolice szolgálattal is bővül a Siklóson nyári munkát vállaló diákok idei lehetősége.

Míg a várban négy, az önkormányzatnál és intézményeinél a tavalyinál is több, összesen tizennyolc diák áll munkába júliusban és augusztusban Siklóson. A felhívására jelentkezők közül kiválasztott fiatalokat első munkanapjuk előtt Riegl Gábor üdvözölte.

Mint Siklós polgármestere rámutatott, idén a korábbinál szerteágazóbb programban vehet részt a 9-9 nyári munkát vállaló fiatal, hiszen a különböző intézményvezetők által jelzett lehetőség mellett a belvárosban szolgálatot teljesítő rendőrök mellé is kerül diák. Az új poszt révén nem csak a rendezvényeken, információs pontokon találkoznak elsőként a fiatalokkal a városba érkezők, hanem hatékony tájékoztatást kaphatnak a külföldi turisták is.

Mojzes Tamás alpolgármester hozzátette: az egy hónapon át tartó, napi négy órás munkavégzés már a hétvégi rendezvények kapcsán kiteljesedik, amikor a Tankcsapda koncertje mellett a Gördülő dűlők is fontos feladatokat ad a programban résztvevőknek. – számolt be a hírről a siklosihirek.hu