Vagyis tehát az idei nyarat még megúszhatjuk újabb fertőzések, és tragikus események nélkül, de jobb ha felkészülünk a delta variáns fogadására. Jakab Ferencnek, a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetőjének a Magyar Nemzet munkatársának adott interjújából idézett szavaiból kitűnik mindez.

„Senkinek ne legyenek hiú ábrándjai arról, hogy leküzdöttük a járványt, az oltatlanok száma ugyanis elég magas ahhoz, hogy a negyedik hullámot Magyarországon is berobbantsa”

– nyilatkozta a Magyar Nemzet megkeresésére Jakab Ferenc virológus, a PTE professzora.

A professzor szerint már most elmondható, hogy Európában a delta variáns rövid időn belül előidézi a negyedik hullámot, ami biztosan erősebb lesz az elsőnél, de véleménye szerint gyengébb lehet a harmadiknál:

„Nem hiszem, hogy nagyon erős vírushullám elé nézünk, de biztos, hogy meg fogjuk érezni.”

Jakab Ferenc professzor szerint a következő hullám, már az ősszel elérheti hazánkat, amely természetesen az oltatlanokra nagyobb veszélyt jelent, mint a beoltottakra.

„Tehát senkinek ne legyenek hiú ábrándjai, hogy ezt a járványt leküzdöttük, maximum most fellélegezhetünk egy kicsit. Magyarországon valóban magas az átoltottság aránya, de vannak, akiknek még semmiféle védettsége nincsen. Ők elég jelentős százalékát teszik ki az ország lakosságának ahhoz, hogy a járvány negyedik hullámát elindítsák”

tudatosította az olvasókkal a professzor a ma reggeli interjúban.

Forrás: mti.hu. telex.hu, magyarnemzet.hu

Fotó: pte.hu