Molnár Gusztáv nem hagyja magát, és azt nyilatkozta, hogy tiszta a lelkiismerete és nem gyermekbántalmazó.

Hétfőn derült ki, hogy Molnár Gusztávot, a Drága örökösökből is ismert színészt gyermekbántalmazással vádolja a volt párja. Dancsecs Ildikó először a közösségi médiában írt róla, majd később a Blikknek is arról beszélt, hogy a 34 éves színész bántalmazta nyolc éves gyermeküket, Benedeket. -írja a hvg.hu

„Guszti és az új párja vidékre ment szombaton, a közös gyermekünk, Benedek is velük tartott. Éjjel fél tizenkettő körül a gyerek sírva hívott, és azt mondta, hogy az apja megütötte. Zokogva kért, könyörgött, hogy hadd jöhessen haza, mert halálosan fél az apjától – kezdte zaklatottan Ildikó. – Benedek elmesélte, hogy az apja ittas volt, és a kocsiban elaludt, de mivel nem volt bekötve, ezért többször rádőlt. Amikor a fiam megpróbálta lelökni magáról, Guszti először felpofozta, majd ököllel ütötte a lábát és kiabált vele. Benedek ekkor hívott fel, közben hallottam, hogy valaki üvöltözik a háttérben” – nyilatkozta volt partnere.

Feltételezések szerint a nő akkoriban azért ment a rendőrségre, mert elmondása szerint „elszakadt a cérna, megbocsáthatatlan, hogy a színész kezet emelt a gyerekükre”.

Molnár Gusztáv azonban a Fókusznak adott riportot a vádakra, amelyek őt sújtják: „Nem vagyok gyerekbántalmazó, ami nagyon fontos. Mondjuk, onnantól fogva, hogy ez egyszer az ember neve mellett megjelenik, tulajdonképpen már mindegy is” – mondta a színész, aki hozzátette, tiszta a lelkiismerete, jó apának tartja magát.

Követtem el életem során hibákat, nyilván. Minden egyes veszekedést, ami a kisfiam előtt történt az édesanyjával, restellek. Sajnálom, hogy megviselte a válás. Nyilván apaként is tudnék jobban dolgokat csinálni, de nem vagyok bántalmazó

Ezek után a színész a Hotel Margaret című sorozatban nem folytathatja tovább a munkálatait, sőt mi több, a kész jeleneteket újraforgatják egy másik színésszel. Molnár Gusztáv és jelenlegi párja viszont szerepel majd az ősszel adásba kerülő Nyerő Párosban, ahol már nem tudják helyettesíteni, hiszen a műsor hónapokkal ezelőtt elkészült.

Forrás