Augusztus 1-től alapítványi fenntartásba került Pécsi Tudományegyetem, sokak szerint ezzel az egyetem autonómiája nagymértékben sérült. A félelmeket próbálták eloszlatni az érintettek, Bódis József államtitkár, az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány Kuratóriumának elnöke korábban így nyilatkozott:

„Az alapítvány az egyetem vezetésével és a Szenátussal közösen kíván az egyetemért tenni.”

A modellváltást védte a PTE rektora és az Alapítvány elnöke

Az intézmény legfőbb irányító testületeként működő szenátus júliusi ülésén tárgyalt az egyetem új alapító okiratáról, valamint szervezeti és működési szabályzatáról. Ekkor benyújtottak egy módosító indítványt, miszerint a testületnek legyen egyetértési joga a költségvetés és egyéb gazdasági ügyek kapcsán. Ezt a módosító indítványt a szenátus kétharmados többséggel fogadta el, a kuratórium azonban csak véleményezési jogot adna az egyetemi testületnek. – tudta meg a PécsMa.

Ez azt jelenti, hogy a kuratóriumnak önálló döntési jogkörrel rendelkezik a költségvetési kérdésekben, a szenátusnak gyakorlatilag nem lesz beleszólása, csupán véleményezheti a döntést.

A szenátus legközelebb szeptember 2-án ülésezik, ahol nagy valószínűséggel központi téma lesz a kuratórium ezen döntése.