Pénteken utcafórumot tartott Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje és Hohn Krisztina országgyűlési képviselő Gödöllőn, amin a város polgármestere, Gémesi György is részt vett.

„Higgyék el, hogy vannak még olyan politikusok, akik nem korruptak és nem a zsebüket akarják megtömni. Ennek az országnak változásra van szüksége. Nekem már sikerült bizonyítanom az emberek számára, hogy a felszólalásaim során az emberek érdekét képviselem – mondta az eseményen Hohn Krisztina.

A politikus beszélt arról, hogy már számos alkalommal igyekeztek eljárni annak érdekében, hogy emeljék a mindenkori öregségi nyugdíjminimumot, emeljék meg a családi pótlékot, legyenek tisztességes köztisztviselői bérek. „Minden ellenzéki javaslatot lesöpör a kormányzat, pusztán csak azért, mert a mi ötletünk” – emelte ki Hohn Krisztina, aki emlékeztetett, hogy a mostani kormányzat mindig azzal takarózik, hogy 2010 előtt elvették a 13. havi nyugdíjat, de azóta volt 11 évük, hogy visszaállítsák azt, most is csak „csöpögtetik”. Hozzátette:

„Mindig csak a visszamutogatás zajlik a Fidesz részéről, de már 11 éve hatalom vannak.”

Az ellenzéki előválasztással kapcsolatban azt kérte, hogy mindenki vegyen részt rajta, ugyanis most először nyílik valódi lehetőség arra, hogy az ellenzék leváltsa a jelenleg regnáló rezsimet.

„A hat ellenzéki párt képvisel akkora erőt, hogy képes legyen a kormányváltásra, s ezt az emberek is látni fogják” – hangsúlyozta.