Rúzsa Magdinak és férjének nem kellet sokat várniuk a gyermekáldásra. Nemrégiben döntöttek úgy, hogy szülők lesznek, és már meg is történt a csoda.

Azon kuncogtunk, hogy az angyalkák már elég türelmetlenkedve várhatták ezt a döntésünket, hiszen szinte azonnal becsöngettek hozzánk. Mi pedig már nagyon várjuk a kis mókusainkat.”

Az orvosom csak annyit kérdezett, hogy: „Felkészültél?” „Mire?” – kérdeztem vissza. Erre ő: ketten vannak. Majd jött a meglepetés mindannyiunk számára: nem ketten vannak, hanem hárman.” – nyilatkozta az aranytorkú énekesnő.

Pár napja elsírtam magam, amikor megértettem, milyen isteni kegy és mekkora csoda az, hogy három kicsi lélek is egyszerre minket választott. Elmondhatatlan érzés. A legmesésebb az egészben, hogy mindez természetes módon történt. Nem volt itt lombik…” – érzelmesedett el a 35 éves kismama.

Előreláthatólag még egy ideig fog dolgozni, de természetesen ilyenkor az első az egészség és a sok-sok pihenés. Továbbá pedig azt az információt is megkaptuk, hogy ennek érdekében az énekesnő, az utolsó pár hónapot kórházban tölti majd.

Egyéb jó hír még, hogy hamarosan élőben láthatjuk az énekesnőt, ugyanis Pécsett szeptember 24-én színpadra lép!