Budapest főpolgármestere, a Párbeszéd-MSZP-LMP miniszeterelnök-jelöltje ma Komlón és Pécsett járt, ahol elsősorban Dr. Keresztes László Lóránt mellett kampányolt, és biztatta az itt élőket, hogy szavazzanak az LMP-frakcióvezetőjére az előválasztáson, és majd 2022 tavaszán a rendes választáson is.

Karácsony felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy 2018-ban Baranya 2. számú választókörzetében nem volt összefogás, pedig a Fidesz már akkor is legyőzhető lett volna, az előválasztás azonban megteremti az összefogást, és az esélyt a győzelemre.

Elmondta, Dr. Keresztes László Lóránt számára a zöld ügyek és az emberek a legfontosabbak, ezért is küzd évek óta például a bodai atomtemető ellen. Az országnak zöld és szociális fordulatra van szüksége, egy olyan kormányra, amely az emberekért dolgozik és tesz a klímaváltozás ellen.

Karácsony kéri a körzetben élőket, hogy az előválasztáson szavazzanak Keresztes László Lórántra, az LMP jelöltjére, akit a Párbeszéd-MSZP-Új Kezdet-Új Világ Néppárt is támogat!