A „Fuss a rákgyógyításért!” elnevezésű futást tíz alkalommal szervezte meg nagy sikerrel a Dunántúli Postás Sportegyesület (DPSE), azonban 2019-től a két intézmény együttműködésének és kiváló szakmai kapcsolatának köszönhetően a Pécsi Tudományegyetem Sportirodája lett a rendezvény „házigazdája”.

A jótékonysági rendezvényen sok más indulóval együtt részt vett többek közt Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője és Szabó András, a párt Baranya megyei elnökségének tagja is.

Az elmúlt több, mint egy évtized jó gyakorlatához hasonlóan, a PTE Sportiroda munkatársainak idén is elsődleges célja az volt, hogy a futás által összegyűlt karitatív összeget, az első forintjától az utolsóig a betegekre, illetve az ő komfortérzetük növelésére fordítsák egy alapítványon keresztül. A jótékonysági futás kedvezményezettje 2019 óta az Eurakvilo Gyermekonkológia és Gyermekhospice Közalapítvány.

Fotónkon a résztvevők tömege.

Szeptember 11-én tehát ismét lehetett futni, sétálni, vagy akár kutyát sétáltatni egy jótékony célért Pécsett. 

A rendezvényre az egyetemi polgárok mellett, természetesen a városlakókat is várták. Fogadják képes beszámolónkat az eseményről.

Ma jó volt pécsinek lenni.

A fotókat köszönjük Talabér Ádámnak.