Mert az alább látható plakátra jobb szó nincs, mint a nyílt uszítás. Ami egyébként bűncselekmény, a Btk. szerint

Aki nagy nyilvánosság előtt

a) a magyar nemzet ellen,

b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport ellen, vagy

c) a lakosság egyes csoportjai ellen – különösen fogyatékosságra, nemi identitásra, szexuális irányultságra tekintettel –

gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A „pusztítsd a szörnyet” című felhívás pedig nehezen értelmezhető másképpen.

Fontos megjegyezni: mindenkinek joga van egyetértenie és nem egyetértenie a Pride-al, azonban azok akik nem értenek ezzel együtt, mert teszem azt konzervatívok, vagy valamelyik vallási közösséghez tartoznak, még nem uszíthatnak az LBMTQ+ közösség felé.

Az eset miatt személyesen teszek feljelentést a rendőrségen.