2021. szeptember 25-én, szombaton a „Kultúrházak éjjel-nappal” programhoz kapcsolódva, Jazz Piknikre várják a kozármislenyieket a Művelődési Központba, ahol a jazz mellett egész nap számtalan lazulós programon szórakozhatnak a családok.

A testnek és léleknek egész napos feltöltődést nyújtanak a sokrétű programok. Mi kell egy Egy szép, napsütéses őszi hétvégén mi is kell még a kikapcsolódáshoz? természetesen az, hogy akár huszonnégy órára is magunk mögött hagyhassuk a heti rutint és hajtást! Mozgással, zenével, beszélgetéssel, meditációval, finom falatokkal, kóstolóval, és egy kis kényeztetéssel.

A Pécsi út 1-ben, délelőtt jógával, meditációval, mandalafestéssel várják ma a felnőtteket és gyerekeket, majd Jazz piknikkel és réteskóstolóval folytatódik a szombati kényeztetés. A nap végére pedig ismét egy kis lélek-tuning várja a legelszántabbakat: célkitűzés és motivációs tréning, hogy az élmények mellett este aztán mindenki új tervekkel, reményekkel, élményekkel felvértezve térhessen otthonába.

Ízelítő a nap programjából:

09.30-10.30 órakor: Napindító jóga Szente Barbara, jógaoktatóval a ligetben,

10.30-11.00 órakor: Meditáció Albert-Hajdú Éva, meditációs tréner és a Tiszta Öröm Coach segítségével,

11.00-11.30 órakor: Góya Yóga gyerekeknek,

11.30-12.00 órakor: Mese-meditáció Albert-Hajdú Éva, meditációs tréner és a Tiszta Öröm Coach segítségével,

10.00-13.00 óra közötti időszakban a Művelődési Központ melletti ligetben Mika Viktória, festőművész várja a kicsiket és a nagyobbakat egyaránt MANDALAFESTÉSRE.

13.00-14.00 Jazz-ebéd!

– Daniel Speer Brass zenekarral,

– Szigeti Oktávia Táncművészetért Alapítvány növendékeinek bemutatójával,

– Mokka Kultúrpresszó finomságaival.

Amennyiben kellemesen elpihentünk a finom ebéd és a lelket melengető zene ritmusaitól, nos ideje egy kissé felturbózni magunkat, természetesen egy kis segítséggel.

14.30-16.30 óra közötti időszakban Szabó Andrea, coach iránymutatásai mellett mindenki felturbózhatja az energiáit a „Célok és Motíváció” programon, melynek helyszíne a Városi Könyvtár lesz.

Néhány gondolat a jógáról: A jóga minden életkorban segíti a koncentrációt, javítja az egyensúlyérzéket és az állóképességet. Hozzájárul az érzelmi intelligencia növeléséhez, a megfelelő testtudat és önkontroll kialakulásához.

A jóga programhoz, mindenki vigyen magával saját polifoamot, jógaszőnyeget!

Néhány gondolat a coachról: A coach egy olyan fejlődést támogató szakember, aki tükröt tart ügyfelei elé és ahelyett, hogy tanácsokkal látná el kliensét inkább a kérdésivel, technikáival rátereli a beszélgető partnerét a megoldás ösvényére. A coach ezt úgy éri el, hogy külső szemlélőként olyan nézőpontokkal ismerteti meg a másik felet, amire korábban az nem is gondolt. Mivel a kliens számára ő egy érzelmileg semleges személy (nem úgy, mint a család vagy a barátok), képes szinte bárkinek új perspektívát mutatni.