Egy nap, két lakossági fórum, három utcában javasolt forgalmi rend-változás – sűrű volt Zag Gábor alpolgármester szerda délutánja. A lakossági igényeket meghallgatva rövidesen változhat az egyirányú forgalom rendje a Szendrey Júlia utcában, az Erreth Lajos utca egy részén és a Barackvirág utcában is – a döntést a közgyűlés kommunális bizottsága hozhatja meg.

A Hullámfürdőt üzemeltető Pécsi Sport Nonprofit Zrt. kezdeményezte a Szendrey Júlia utca forgalmi rendjének módosítását, amivel kapcsolatban Zag Gábor alpolgármester, a körzet egyéni önkormányzati képviselője egyeztetett a környéken lakókkal szerdán.

– Mivel a nyugati városrész felől a Hullámfürdő megközelítése nehézkes, ezért merült fel az a szakmai javaslat, hogy a Szendrey Júlia utcában forduljon meg a forgalmi rend. A lakossági fórumon megjelent lakók döntő többségével sikerült elfogadtatni ezt a javaslatot, amely alapján a Hőgyes Endre utca felől lehetne behajtani az utcába. Ez a változás azt hozhatja magával, hogy az Erreth Lajos utca Szendrey Júlia utca és Hőgyes Endre utca közötti szakaszát is egyirányúsítjuk a Szendrey Júlia utca felé, így minden irányból könnyen és jól megközelíthetővé válna a Hullámfürdő, miközben a környék lakóinak érdekei sem sérülnének – fogalmazta meg Zag Gábor.

Közel félszázan vettek részt a Barackvirág utcában rendezett lakossági fórumon szintén szerda délután, ahol a mecsekoldali utca forgalmi rendjéről bontakozott ki parázs vita. A csaknem másfél órás egyeztetésen az utcában parkoló autók miatt kialakult közlekedési helyzet megoldására tettek kísérletet a lakók és a meghívott szakemberek. Korábban több alkalommal is szerveztek találkozót, de a megoldás a szerdai lakossági fórumon született meg.

– Lakossági bejelentés alapján kezdeményeztem az utca forgalmi rendjének felülvizsgálatát. A lakók véleményét kikérve, rendőrségi és városüzemeltetési szakértőkkel egyeztetve alakult ki az a többség által támogatott, közös álláspont, amely alapján az utca forgalmi rendjének megváltoztatását javasoljuk a kommunális bizottságnak. A szakmai javaslat alapján az utcába az Angster József utca felől lehetne behajtani. Ezzel nemcsak a parkolás helyzete rendeződne az utcában, hanem a kihajtás biztonsága is növekedne, így ugyanis beláthatóbb helyen lehetne kihajtani a Jurisics Miklós utcára – mondta el Zag Gábor.

Mindkét helyszín forgalmi rendjének megváltoztatásáról a kommunális bizottság dönthet a közeljövőben.