1956. október 26-án reggel 8 órakor a mosonmagyaróvári szakmunkásképző és néhány általános iskola diákjai az akadémia elé vonultak és az előadásokra gyülekező diákokat csatlakozásra szólították fel. A nép az MDP székház elé vonult, ahonnan eltávolították a vörös csillagot. Egy Ikarus autóbusz tetejéről kihirdették a kinyomtatott 14 pontba szedett követelésüket, majd a rendőrségnél is leverték a vörös csillagot.
Egy másik csoport a laktanyához vonult két úton, kisebb csoportokra szakadozva. Mivel a laktanyában 8 vagon mennyiségű lőszer és robbanóanyag volt, ezért a határőrök azt a parancsot kapták a győri kerületparancsnokságtól, hogy akadályozzák meg a civilek behatolását, vagy robbantsák fel a lőszert. A laktanya vezetői az első megoldást választották. Dudás István százados, a laktanya parancsnoka 26-án a kora reggeli órákban megszervezte a körlet védelmét.
A laktanya elé érkező fegyvertelen emberek nemzeti színű zászlókat lengettek, egyesek a Himnuszt, mások a Szózatot, a Kossuth-nótát énekelve haladtak, az élen állók követelték a vörös csillag leszedését a laktanyáról, és a néphez való csatlakozásra hívták a bent lévőket. Létszámukat 1000–2000 főre becsülték, az egyre növekvő tömeg miatt a katonák hátrálásra kényszerültek.
A géppuskafészektől kb. 25–30 méterre kézfeltartással megállították a tüntetőket, de amikor a tömeg eleje úgy 15 méterre megközelítette a kaput, eldördült az első lövés. Két vagy három sorozatot adtak le, amelynek számos halálos, súlyosabb és könnyebb sebesült áldozata volt. Alaktanyaépület ablakaiból a sebesültek és a menekülők közé kézigránátokat is dobtak.
Már a sortűz másnapján eltérő adatok láttak napvilágot: a megyei napilap 59 halottról számolt be. Később, a Földes Gábor ellen indított perben, 1957-ben, az ügyész 104 áldozatot, a temetésről beszámoló Daily Mail 85 elhunytat és 230 sebesültet említett. Később több szemtanú 107 áldozatról beszélt. Pontos számokat a későbbi vizsgálatok sem tudtak megállapítani, egyrészt a források, másrészt az orvosi dokumentáció hiánya miatt.
A sortűz azonnal elképesztő hatást váltott ki a lakosságból. Bosszúra szomjasan, de fegyvertelenül mentek a laktanyához. A városi hangosbeszélő pedig csak fokozta a feszültségeket, amikor a tüntetőket csőcseléknek titulálta, és őket nevezte meg a sortűz előidézőiként.
A sortűz borzalmas eredménye a sorállományt is rémületbe ejtette, több tiszt az elhamarkodott lövetés miatt nyíltan Dudás István laktanyaparancsnok ellen fordult. A határőrszázados hivatalos megbeszélésre hivatkozva autóval elmenekült, katonáit cserbenhagyva Csehszlovákiába indult. A parancsnokságot Vági főhadnagy vette át, aki a fenyegetően gyülekező embertömeg láttán újabb védelmi intézkedéseket vezetett be.
A Győri Nemzeti Tanács Földes Gábor vezette küldöttsége előtt a határőrök végül letették a fegyvert. A sorállomány a fegyvereket eldobálva elhagyta a laktanyát, mellettük a tömeg betódult és megszállta a körleteket. Ekkor találták meg egy fiúáldozat elrejtett holttestét, amelyre a felzaklatott tömeg dühe a sortűz elrendelőit keresve az összegyűjtött határőrtisztek ellen fordult. Több katonai vezetőt meglincseltek, egy ember meg is halt.
Másnap, október 27-én Mosonmagyaróvár utcáin újból összeverődött a tömeg, a határőrtisztek kiadását követelték. A tanácsházára benyomuló emberek elől Vági főhadnagy egy belső udvarra néző ablakon kivetette magát. Amikor megtudták, hogy Stefkó főhadnagyot a kórházban ápolják, az épület elé vonultak, és követelték a tiszt kiadását. A tömeg behatolt az őrzött kórterembe, a hordágyon fekvő Stefkót kivitték, meglincselték, és az evangélikus templom melletti fára felakasztották.
A mosonmagyaróvári sortűz és az azt követő véres megtorlás emléke azóta is meghatározó a városban, október 26. gyásznap a településen.
Forrás: Wikipedia