Az LMP nagyon csalódott a glasgow-i klímacsúcs eddigi eredményeiben – mondta az ellenzéki párt társelnöke vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

Kanász-Nagy Máté hangsúlyozta, jövőre lesz 50 éve, hogy először tartottak világértekezletet a környezetrombolásról, azóta pedig a helyzet csak romlott, jelentős mértékű éghajlatváltozás következett be az emberiség miatt.

„Tudjuk, hogy mit kellene tenni, de mégse tesszük. Legfeljebb tüneti úton próbáljuk kezelni a környezeti válságot” – mondta.

Az LMP társelnöke szerint nem a fogyasztás fokozására van szükség, hanem minőségi életre, amihez az egész gazdasági, társadalmi rendszert meg kell változtatni. A kapitalista „túlfokozott piacgazdaság rendszere” ugyanis egyszerre zsákmányolja ki a környezetet és a természetet – tette hozzá.

Kanász-Nagy Máté elmondta, a világ vezető államai tettek ugyan pozitív vállalásokat Glasgow-ban, például az erdők védelme és a metánkibocsátás csökkentése érdekében, ugyanakkor az LMP ezeket nem tartja elégségesnek.

Magyarország pedig olyan, mintha ott se lenne a klímacsúcson, a magyar kormány ugyanis továbbra is a szennyező multinacionális vállalatok oldalán áll és gátolja a megújuló energiaforrások térnyerését – jelentette ki az ellenzéki politikus.

MTI
Kiemelt kép: Jövő Tv