Számos vendéglátó hely kínál Márton-nap alkalmából szezonális, elsősorban libából készült, ételeket, a legtöbb étteremben azonban ez a jövő hét második felében jelenik meg az étlapon. Ahogyan tavaly, úgy idén is csinálunk erről egy kisebb összefoglalót, hogy hol mivel találkozhattok. A Tettye étterem azonban a tegnapi naptól egészen jövő vasárnapig kínálja a szezonális étlapon szereplő ételeket, ma pedig édesanyám születésnapját ünnepelve ki is próbáltunk belőle többet. Erről fogok egy rövid beszámolót írni.

Forrás: tettye.hu

Az étterem állandó étlapján is van pár libás étel, egy konfitált libacomb hagyományos köretekkel (tört burgonya, káposzta), egy libamájjal töltött sertéshús, valamint libamáj hasábburgonyával és sült almával. Ez azonban kiegészült több másik fogással is. A tejszínes-kapros libaragu leves mellett megtalálható a sült libamell, két különböző köret-kombinációval, a konfitált libacombot házi zsemlegombóccal és birsalma-pürével is tálalják, egy vegyes libatál is szerepel az étlapon, illetve desszertként a lúdláb torta. Ami engem illet, ezúttal, hogy minél többfélét ki tudjak próbálni, a vegyes libatál mellett döntöttem.

Levesként egy hagyományos húslevest ettem, mert a kaporért annyira nem vagyok oda. Egy kellemes ízű leves, némi zöldséggel, tésztával és néhány kocka hús is található benne. Ezt korábban már ettem és ízben azt hozta, amit régebben, de nekem úgy tűnt, mintha mennyiségében több lett volna, mint a régebbi adag. Nem tudom, hogy tényleg így volt-e, vagy csak az új tálalás zavart meg, de végül nem tudtam megenni az egészet (bár ebben az is benne volt, hogy nem akartam eltelítődni a főfogásra).

Húsleves

A tálon egy libacomb – alsó-felsőcsomb szétvágva – 4 libamell-szelet, egy máj, steak burgonya, párolt lilakáposzta, valamit pár karika nyers hagyma szerepelt. Utóbbit picit nehezen értelmeztem, inkább dísznek tűnt, mert igazából semmihez nem illet, de mennyiségben sem volt annyi, hogy bármit befolyásoljon. Így nem hiányzott volna, ha nincs rajta, de nem volt zavaró sem a jelenléte.

A húsok közül először a mellet kóstoltam meg. Nagyon jó puha lett, de nem száradt ki, pont jól készült, de ami igazán különleges volt benne, az a bőre, volt ugyanis egy kissé füstösebb íze volt, mint általában a bőröknek, lehet, hogy tévedek, de azt éreztem, mintha a bőrét (bőrös oldalát) egy picit még meggrillezték volna. Egy szó, mint száz nekem nagyon bejött. Utána néztem meg a combot, ami szerintem szintén konfitálva készült, de legalábbis megmaradt jó szaftosnak, és szinte omlott a csontjáról. És ami a legfontosabb, ízében is nagyon ott van.

Libatál

A libamáj bevallom, önálló főételként nekem nem a kedvencem, és nem azért, mert nem szeretem – egyenesen szentségtörés lenne ilyet mondani – hanem mert nagyon sok helyen nem készítik jól (persze ez sem általánosítás, aki emlékszik a Tenkes csárdás cikkemre, tudja, hogy vannak nagyon pozitív példák), könnyű túlkészíteni, ha pedig nincs pihentetve, akkor könnyen egy zsíros-véres étel lehet belőle. Jelentem, itt szó sem volt erről, jól készült a libamáj, és a fokhagymával sem spóroltak, amit én nagyon szeretek, szóval az örömöm e téren teljes volt.

A két köret közül a steak burgonyáról sok extrát nem tudok írni, nem volt benne semmi világrengető, de finom, fűszeres, a belseje puha. A lilakáposzta viszont nagyon tetszett, általában nem vagyok oda a párolt káposztáért, de ez bejött, egyszerre éreztem a párolás révén kissé édeskésnek, de egyben frissnek és savanykásnak is. Ízben nagyon bejött, mennyiségben picit az volt az érzésem, hogy több, mint amennyit az étel megkíván (a fotó csalóka, a húsok alatt is bőven volt még belőle), de ez mondjuk kicsit ízlés kérdése is, hogy ki mennyi körettel eszi. Összességében nagyon ízlett az ételt. Amibe még belekóstoltam az az egyik barátunk birsalma-püréje, kíváncsi voltam az ízére, és nagyon bejött, kellemesen savanykás, kellemes, ha járok még a Tettyén jövő héten, azt is kipróbálom.

Konfitált libacomb házi zsemlegombóccal és birsalma-pürével

Az étel mondjuk nem olcsó, egy libatál 5.800 forint, de tényleg minden rajta lévő elem nagyon finom, bőséggel jól lehet vele lakni (bár egyszemélyes, de kisebb étkű emberek szerintem ketten is meg tudják enni úgy, hogy mindenki jól lakjon), a libaételeknek pedig megvan a maga különlegessége. Szóval bátran ajánlom kipróbálásra.

Hamarosan jövök további Márton-napi ajánlatokkal, ezeket nem ígérem, hogy meg is kóstolom, de összegyűjteni össze fogom.