Az utóbbi időben a magyar fizetőeszköz komoly mélyrepülésben van, múlt héten történelmi mélyponton, 372 forintot kértek 1 euróért. A valutánk folyamatos gyengülése a gazdaság egészére kihatással van és nagyban hozzájárul az egyébként is romló inflációs mutatókhoz. Ennek ellenére nem rég Tállai János, a Pénzügyminisztérium államtitkára a parlamentben azt mondta, „Nehéz a helyzet, magasabb az infláció, gyengült a forint, de az embereknek ebből semmit nem lehet érezni, és nem is éreznek”.

A napi.hu megbízásából a Pulzus Kutató egy 1000 fős közvélemény kutatást készített arról, hogy milyen euró-forint árfolyamra számítanak a magyarok, az eredmény meglehetősen pesszimista hangulatot mutat.

A megkérdezettek 86 százaléka szerint egy éven belül elérhetjük a 400 forintos eurót. A megkérdezettek 26 százaléka látja a legsötétebben a jelenlegi tendenciákat, szerintük már idén elérheti a forint a 400-as lélektani határt.

Az emberek közel fele, 46 százalék szerint ez a pont 2022 első felében jöhet el. Csupán 7 százalék bizakodik abban, hogy soha nem fogja elérni az euró a 400 forintot.

Az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezők, a fiatalok és a kisebb településeken élők látját a legpesszimistábban a jövőt a kutatás szerint.