Újabb gyermekek és dolgozók kerültek karanténba a város gyermek-intézményeiben az elmúlt három napban. Tíz óvodából és egy bölcsődéből jelentettek fertőzötteket, összesen 155-en kerültek járványügyi megfigyelés alá – írja közleményében a pécsi önkormányzat.

A Zsolnay Vilmos utcai, a Bártfa utcai és az Apáczai 3-as óvodákban egy-egy dolgozóról, míg a Pécs-Somogyi, a Zipernowsky Károly utcai, a Bornemissza Gergely utcai, a Budai Nagy Antal utcai, a Magyar Lajos utcai, valamint az Apáczai 1-es és 2-es óvódákban egy, vagy több kisgyermekről igazolódott be, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést.

A hatóság a fertőzöttek környezetében lefolytatott kontaktkutatás eredményeként – a fertőzöttekkel együtt – összesen 8 óvodai dolgozó és 132 kisgyermek esetében rendelt el járványügyi megfigyelést.

A Kisgyermek Szociális Intézmények Mandula Bölcsődéjében előbb az egyik dolgozóról, majd az egyik kisgyermekről is beigazolódott, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést. A velük szoros kapcsolatba került további 13 kisgyermek számára a hatóság szintén karantént rendelt el.

Valamennyi intézményben elvégezték a fertőzésben érintett helyiségek fertőtlenítő nagytakarítását. A karanténnal nem érintett kisgyermekek ellátását a pécsi intézmények továbbra is biztosítani tudják.