Szent Borbála napja elődeink idejében egyben asszonyi dologtiltó nap is volt. A kályhába, kemencébe a tüzet Borbálakor csakis férfiak rakhatták meg. Ezen napon a lányoknak, asszonyoknak nem volt szabad fonni, nem nyúlhattak rokkához, mert Borbála ilyenkor bedobná az ablakon az orsót, a fonál kóccá válna, és a marhák lábára tekeredne, azok pedig megsántulnának. Márpedig ez nagy veszteséget jelentett volna őseink gazdaságában.
Söpörni sem volt szabad, mert akkor a hölgyek elsöpörték az egész család szerencséjét. Őseink úgy tartották, hogy az egész téli ünnepkörben, természetesen Borbála-napkor sem hoz szerencsét a házra a női látogató. Így aztán megtörtént, hogy a szomszédba átszaladó nőt söprűvel, sütőlapáttal űzték el a ház környékéről. Ahhoz, hogy a boszorkányok rontását elkerüljük ezen a napon nem szabad ruhadarabot kint hagyni. Borbála-napon tilos az ajándékozás, de még a kölcsönzés is elviszi a szerencsét a háztól. A varrás tilalma minden tájegységben egyaránt ismert volt ezen a napon, mert akárcsak Lucakor, a varrással bevarrják a tyúkok fenekét, és nem tudnak tojni.
Borbála napra ősanyáink a sok tilalom miatt igyekeztek felkészülni, és csak szétszedő, bontó jellegű munkát végeztek. Ezen a napon elővették a tollfosztást, babfejtést, diótörést, karácsonyi készülődést.
A Borbála-napon a férfiak, hogy besegítsenek lányaiknak, asszonyaiknak hát elindultak szomszédolni, mert őket viszont le kellett ültetni, hogy majd a kotlós is nyugodtan üljön a tojásokon. A tyúkokkal többfelé is igyekeztek mindenféle mágikus cselekményeket végezni, többek közt forgácsot szórtak közéjük, meghajszolták azokat, hogy egész télen tojni tudjanak. Egyes tájakon a házak 13 sarkáról vakolatot, meszet kellett vakarni Borbála napjának estéjén. Másnap aztán a vakolatot a tyúkokkal kellett megetetni, hogy sok tojást tojjanak a gazdáiknak.
Az eladósorban lévő lányok faágat vittek a házba, hogy szerelmi jóslatként megtudják számíthatnak-e férjhezmenetelre a közeljövőben. A Borbála-napkor bevitt és karácsonyig virágba boruló faágról úgy tartották, hogy a kihajtott rügyek száma megmutatja a jövő évi jó termés gazdagságát, illetve szegénységét. Mivel a zöld ág az élet jelképe, ezért ősi szimbóluma mellett vallásos tartalmat is hordoz, mert az ártatlanság, a szüzesség, a kegyelmi állapot jelképe.
A téli unalmas időszak perceinek elűzésére más szerelmi jóslatot is kieszeltek elődeink. Például azt, hogy a lányok András napján az eresz aljába dugjanak almát, hogy az Borbála napján a másik felére fordítsák, s magukkal vigyék karácsonykor az éjféli misére. A misén aztán várják, ki szólítja meg őket először, mert annak a családjából kap a megszólított lány férjet.
Szent Borbála, a tizennégy segítőszent egyike, a középkor egyik legismertebb szentje és vértanúja Nikomédiában élt a IV. században.
Édesapja, Dioscuros, féltette leányát a keresztény vallástól, és egy magányos toronyba záratta. Borbála fogságában hírt kapott az alexandriai bölcsről, Origenészről, akit levélben kért arra, ismertesse meg őt Krisztus tanításával. Origenész elküldte hozzá Bálint nevű papját, aki titokban megkeresztelte. Apja, hogy kedvében járjon a leányának, fürdőházat építtetett neki, Borbála azonban az ott álló bálvány szobrát összetörte, és a falba egy harmadik ablakot is vágott, hogy az a Szentháromságra emlékeztesse.
Dioscuros meg akarta ölni a lányát, aki a pusztába menekült, de Borbálát két pásztor visszahurcolta. Apja kegyetlenül megkínoztatta, majd elküldte a császárhoz, hogy az ítélje halálra. Maximianus felszólította a szüzet, hogy mutasson be áldozatot a pogány isteneknek, aki megtagadta ezt, a császár is megkínoztatta és börtönbe vettette.
Később Borbálán maga az apja hajtotta végre az ítéletet. Büntetésül villám sújtotta halálra a kegyetlen apát hazafelé vivő útján.
Forrás: felvidek.ma
Fotó: wikimedia.org