Egy inárcsi szálláshely egyik emeleti szobájában támadtak meg 2021. szeptember 1-jén éjszaka akkor még ismeretlen tettesek egy vendéget. Fegyverrel kényszerítették több mint 10 millió forintja átadására, majd a zsákmánnyal elmenekültek. A sértett nem szenvedett sérülést, a meneküléshez használt autót Ócsa külterületén megtalálták.

A Pest megyei rablási detektívek mára a korábban elfogott és jelenleg is letartóztatásban lévő fegyveres rabló társa mellett a menekülésükhöz használt autó sofőrjét és a tippadót is begyűjtötték.

A Pest megyei rablási detektívek hajtóvadászata kilenc nappal később hozta az első eredményt, a 18 éves G. Józsefet a fővárosban elfogták, őrizetbe vették, azóta letartóztatásban van. Társa azonosítására és felkutatására napra pontosan három hónapig kellett talpalniuk a rendőröknek, az 54 éves N. Csabát Törökbálinton kapcsolták le a helyi körzeti megbízottak 2021. december 1-jén délelőtt. A településen leintettek egy járművet, amelynek hátsó üléssorán egy férfi feküdt. Igazoltatniuk sem kellett volna, mert korábbi intézkedéseik alapján tudták, ki próbált hasalva bujkálni előlük – persze azért megtették. Bilincselve állították elő, őrizetbe vették és kihallgatták.

N. Csaba panasszal élt a gyanúsítás ellen, a bűntényt tagadta, vallomást nem tett.

A rablás elfogott tettesein kívül további két emberre, a meneküléshez használt autó sofőrjére, valamint a tippadóra még hasonló sors várt – nem sokáig.

A sofőrt, a 24 éves B. Józsefet a főváros IX. kerületében autózva fogták el, a tippadót, a 21 éves H. Liliánát ferencvárosi tartózkodási helyéről vitték el bilincsben. Utóbbinál több millió forintot, valamint egy nagy értékű autót lefoglaltak.

Az őrizetbe vett B. József panasszal élt a gyanúsítás ellen, a vallomástételt megtagadta. H. Liliána is panaszt tett a gyanúsítás ellen, kihallgatásán együttműködő volt, vallomást tett, vele szemben – szabadlábon hagyása mellett – bűnsegédként elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Rablási Alosztálya az azóta letartóztatott N. Csaba és B. József ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

Forrás: police.hu

Fotó: police.hu