Az MSZP-s képviselő egy BGF-es közgazdász végzettséget szerepeltet a parlamenti önéletrajzában, de az egyetem szerint nincs erre vonatkozó adat az archívumukban.

parlament honlapján elérhető információk szerint Bangóné Borbély Ildikó 2013-ban

végzett a BGF-en, és diplomát szerzett gazdálkodási és menedzsment szakon. A Mandiner azonban úgy értesült, hogy a politikus valójában nem szerzett ilyen diplomát az egyetemen. 

A portál közérdekű adatigényléssel fordult a BGF jogutódjához, a Budapesti Gazdasági Egyetemhez, hogy kiderüljön, van-e diplomája a politikusnak. Az egyetem válasza az volt, hogy 

tanulmányi rendszerünk archívumában az ön által kérdezett személyre vonatkozóan semmilyen adat nem található.

Ha igaz a hír, hogy az MSZP-s Bangóné hazudott a diplomájáról, úgy ő véleményem szerint nem lehet rajta az ellenzéki listán, nem szerezhet a jövőben mandátumot. Hazudni bűn. Ráadásul a mai világban totálisan értelmetlen, mert előbb-utóbb minden kiderül.

Mi értelme van diplomát hazudni? Miért nem szerzett inkább? Nem olyan nehéz ám, persze kell néha tanulni, meg melót beletenni, meg szakdogát írni, és vizsgázni is, de cserébe lehet szerezni tudást, és később félni sem kell a lebukástól. Ám a jelek szerint a szocialista politikus más utat választott, a könnyebbiket, azt ahol nem kell tanulni.  

Amennyiben Bangóné valóban hazudott, úgy kötelessége azonnal lemondania a mandátumáról.

Fotó forrása: Bangóné Borbély Ildikó Facebook oldala.