„Bizonyítványt állítunk azoknak, akik vizsga helyett egy telefonhívással szereznek jegyet!” – olvasható a https://index.hu/belfold/2022/01/23/orban-viktor-bizonyitvany-ellenzeki-fiatalok/ írásában, hogy ezzel a felhívással szerveztek ma eseményt a budapesti karmelita kolostor elé az ellenzéki összefogás fiataljai.

A mai vasárnap délutánon az ellenzéki ifjúsági szervezetek demonstrációjukkal az elmúlt hetek eseményeire szerették volna ismételten felhívni a figyelmet. Többek között a Völner-ügy kapcsán felbukkant, és az ügy kulcsfigurájává előlépett Schadl György ügyére. Ahogy az már országszerte ismert, Schadl György egyetemi vizsgákat intézett többek között végrehajtóknak, illetve a végrehajtók hozzátartozóinak.

Valahogy manapság mindenki okosabbnak szeretne látszani, mint amilyen valójában, de legalább is igyekszik ezt bizonyítványokkal alátámasztani. Ezzel még nem is lenne probléma, a gond talán ott van, hogy mikor mi állunk a vizsgabizottság előtt, akkor az oktatók igazán meg tudnak izzasztani bennünket, persze néhányunknak nem is árt. A szomorú az, hogy íg elértéktelenedik a számonkérés, a vizsga hiszem lám-lám elég hozzá egy befolyásos pártfogó és máris mindenről kiállítanak nekünk mindenféle bizonyítványt, csak emberségből, egyenes derékból nem tudtak megfelelő jegyet szerezni. Pedig a magukhoz való eszük már meg van!

„Évekig voltam egyetemi oktató. Rengeteg, egész éjszaka tanuló, remegős térdű, kivörösödött szemű hallgatóval találkoztam. A tisztességesen érvényesülni akaró nagy többséget alázzák meg azok, akik és akik érdekében „odaszólnak”, akik más minőségű embernek hiszik magukat. Az egyetemi vizsgán lehet, hogy átmentek, de az erkölcsin elbuktak. És a politikain is bukniuk kell. Az egyesült ellenzék fiataljai ma demonstrációt szerveznek. Állj ki Te is mellettük. Nem leszünk másodrendű állampolgárok a saját hazánkban!” – írta közösségi oldalán Karácsony Gergely.

A napokban többek között Bangóné Borbély Ildikó is lebukott hasonló ügyben, amiről éppen délelőtt írtunk:

Kizárták az MSZP-ből Bangóné Borbély Ildikót