Úgy tűnik, hogy máris hatósági eljárás alá került Erdélyi Mónika érdi háza. Az eljárást egy rosszul sikerült válás előzi meg, amit évek óta húzódó vagyonmegosztás követett.

A napjainkban viharos válásáról sokat emlegetett műsorvezető házát 49,5 millió forintos kikiáltási áron hirdeti az egyik, ingatlanokra szakosodott internetes portál.

Erdélyi Mónikának hosszú évek kemény munkájával megszerzett házát nem most bocsátják először árverésre, de eddig még nem talált vevőjére. Az ingatlan egy szép, csendes környéken épült, 180 négyzetméter alapterülettel.

Az egykori műsorvezető válása, majd pereskedése során nem tudott egyezségre jutni kislánya édesapjával a közös vagyonról, így a többéves pereskedés után most a bíróság döntött.

Mégpedig a döntés értelmében a ház értékének felére az egykori, jelenleg albérletben élő férj tarthat igényt. Gyula, a volt férj azt hangoztatja, nincs pénze, és ennek okán azt is kérte a bíróságtól, hogy egy kirendelt védőt biztosítsanak neki. Az értékesítésre váró ház építésére felvett hitelt a volt műsorvezető pedig a mai napig fizeti.

Az ismert show háziasszonya régebben 67 millió forintért árulta az ingatlant, hogy a lassan 7 éve húzódó ügyben volt férjét kifizethesse. Mivel az érdeklődők nem bizonyultak komoly szándékúnak, ezért 2014-ben kényszerárverezésre került az ingatlan. A műsorvezető fellebbezése okán húzódott mostanáig az ügy, ám az eljárás vége most ismét újra az árverés lett.

Mivel ezeknek az árveréseknek az átfutási ideje kissé hosszadalmas így Erdélyi Mónika kálváriájának is csak késő tavasszal lehet vége.

Az esetről hírt adó lapok tudni vélik, hogy a ház kikiáltási ára 49,5 millió, aki pedig licitálni szeretne a házra az  további ötszázezer forintos tétenként teheti azt meg. Az érdeklődők és licitálók száma fogja meghatározni a végső árat. Jelenleg az ingatlant belülről nem lehet megtekinteni, mert a házba nem engednek be senkit, így csak kívülről lehet megszemlélnie a házat a komoly érdeklődőnek is.

A népszerű Youtube csatornával rendelkező egykori műsorvezetőre nehéz napok várnak, hiszen amennyiben eredményt hoz az árverés, akkor kénytelen lesz lányával elhagyni a házat, egykori otthonát, amihez biztosan ezer szál és emlék köti, mindazok mellett, hogy jelentős értéket képvisel az ingatlanpiacon.

Forrás: blikk.hu, budapestkornyek.hu, origo.hu

Fotó: facebook