Reggelre sok felé lehet sűrű köd, majd a délelőtt folyamán mindenütt feloszlik. A délnyugati szél mérsékelt lesz, majd a nap második felében megélénkül, illetve viharossá fokozódik, egy közelgő hidegfrontnak köszönhetően. A minimumok 1-3 fok között alakulnak.

Délután észak felől egy vastag felhősáv vonul át felettünk, nagyjából 16-18 óra magasságában csapadék is társul hozzá, de számottveő eső nem várható. Kezdetben a délnyugati szél élénk lesz, majd a front érkezésekor erős, illetve élénk lesz az északnyugati szél. A hőmérséklet maximuma 13-15 fok körül alakul, majd estére a front átvonulta után jelentősen visszahűl. – írja a Meteo Mecsek