Ungár Péter, a párt titkára nyílt levélben kéri a hegyvidéki önkormányzati képviselőt – aki néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy függetlenként elindul a 2022-es országgyűlési választáson, mert morálisan elfogadhatatlannak tartja az összefogást – hogy adja vissza önkormányzati képviselői mandátumát, mivel azt nem egyéni körzetben, hanem az összefogás listáján szerezte.

Hajdu Mária nemrégiben egy Facebook posztban azt vetette fel, hogy mennyire tisztességes Márki-Zay Péter részéről a kettős mérce, ami abban mutatkozik meg, hogy míg Bangóné Borbély Ildikót az ellenzék listájáról is levették, a diplomájáról szintén füllentő és magát többször közgazdásznak nevező Hajnal Miklóstól nem határolódtak el.

A poszt után Hajdu kilépett az LMP-ből, aki 2019 őszén az összefogás listájáról mandátumot szerzett a XII. kerületi önkormányzatba. Ungár Péter most nyílt levelet írt a képviselőnek, amiben kifejti, hogy az LMP és a Párbeszéd pártszakadásakor éppen Hajdu aláírásával szólítottuk fel mandátumok visszaadására azokat a képviselőket, akik kilépésük után a listán szerzett mandátumukat is magukkal vitték, így a párt titkára azt kéri, hogy, “ha komolyanvehetőségének és a méltóságának legalább a látszatát meg akarja őrizni, akkor még a mai napon adja vissza a mandátumát.”

A teljes levél itt olvasható: