Véleményem szerint az emberiség egyik, ha nem a legfontosabb és legnagyobb közös kihívása nem más, mint, hogy úgy alakítsuk át a mindennapi életünket, hogy azzal megálljt tudjunk parancsolni a klímaváltozásnak és a velejáró negatív következményeknek. Ide tartoznak az egyre sűrűbben előforduló extrém időjárási körülmények, esőzések, áradások, erdőtüzek.

A világ valamennyi országa és a nagyvállaltok fogadkoznak, klímasemlegességet és ezzel kapcsolatos vállalásokat emlegetnek, az országok vezetői pedig nagyszabású klímakonferenciákon vitatják meg a helyzet súlyosságát. Mindeközben azt láthatjuk, hogy a legnagyobb szennyezést okozó országok és cégek szankcionálása, tevékenységük visszaszorítása érdekében nem történnek előremutató lépések a világban.

A Carbon Brief nevű brit elemzőcsoport készített egy átfogó anyagot arról, hogy az ipariforradalom kezdete óta, a CO2 kibocsátásukat tekintve melyik országok felelősek legnagyobb mértékben a klímaváltozásért.

Eszerint az 1850-es évektől számítva az Egyesült Államok áll a nem túl dicsőségesnek számító „első helyen”, mivel ők felelősek a globális kibocsátás mintegy 20 százalékáért. Őket követi Kína (11 százalék), a harmadik helyen pedig Oroszország található a maga 6.9 százalékos részesedésével. A negyedik, valamint ötödik helyen található Brazília (4.5 százalék) és Indonézia (4.1 százalék) a top 10-es helyezésüket többek között kiemelkedően nagymértékű erdőirtásoknak köszönhetik.

A legszennyezőbb energiaipari nagyvállalatok

Nem csupán országokra kell gondolnunk akkor, amikor a legnagyobb szennyezőkről beszélünk. Az elmúlt 50 évben ugyanis mindössze húsz energiaipari nagyvállalat volt felelős a világ teljes szén-dioxid és metánkibocsátásának 35 százalékáért.

A Climate Accountability Institute (CAI) 2019-ben közreadott jelentéséből kiderül, hogy a kibocsátás 90 százaléka a vállalatok termékének, azaz benzin, földgáz, kerozin, szén, elégetéséből származik, a fennmaradó tíz százalék pedig a nyersanyag bányászása, finomítása és szállítása során keletkezett.

A CAI jelentése alapján a három „dobogós” nagyvállalat a Saudi Aramco, a Chevron, valamint a Gazprom. De a listán találhatunk olyan ismerős neveket is, mint a Shell vagy a British Petrol. Ez utóbbi cég volt az üzemeltetője a Deepwater Horizon nevű fúrótoronynak, amely 2010. április 20-án robbant fel a Mexikói-öbölben, ezáltal minden idők legnagyobb amerikai olajkatasztrófáját okozva, aminek következtében összesen 780 millió liter olaj ömlött a tengerbe, elképzelhetetlen pusztítást okozva.

A legnagyobb műanyagszennyezők

A műanyaghulladék nem csupán a szárazföldön található illegális szemétlerakók állandó „szereplője”, hanem a tengerekre, óceánokra leselkedő egyik legnagyobb veszély is. A legfrissebb adatok alapján India évente mintegy 126.5 millió kilogramm műanyag szeméttel szennyezi az óceánokat, a dobogó második fokán található Kína 70.7 millióval, a harmadik Indonézia pedig 56.3 kilogrammal.

Az egyik legszomorúbb és egyben legismertebb példa arra, hogy milyen komoly problémát jelent valójában az óceánok és tengerek esetében a műanyaghulladékkal való szennyezettség, a nagy csendes-óceáni szemétsziget, aminek területe mintegy 1,6 millió négyzetkilométer. A „sziget” 80 ezer tonna műanyag szemetet tartalmaz, kiterjedése pedig Franciaország méretének háromszorosa.

Kiemelt kép forrása: KOLDUNOV / Getty Images