Március 17-én és 18-án, csütörtökön és pénteken kezdődik az okosparkolási rendszer kiépítése Pécsen, a speciális szenzorokat először a Centrum parkolóba és a Czinderi utcába telepítik a szakemberek – írja közleményében az önkormányzat. A rendszer nemcsak a sofőröket fogja segíteni a szabad parkolóhelyek felkutatásában, hanem hozzájárul a belvárosi levegő- és zajszennyezés csökkentéséhez is.

„Több körben összesen több mint 700 belvárosi parkolóhely kap szenzort, amelyek érzékelni fogják, hogy az adott helyen áll-e autó vagy sem. A jeleket egy applikációra továbbítja a rendszer, így az autósok mérlegelni tudják, hogy egy adott övezetbe behajtanak-e, vagy máshol keresnek parkolási lehetőséget. Ezzel úgy tudjuk megkönnyíteni a parkolóhely-keresést a pécsiek számára, hogy közben csökken a belváros forgalma, és ezzel a környezeti- és zajterhelése is” – foglalta össze Schmuck Roland, a pécsi önkormányzat költségvetési és gazdasági bizottságának elnöke.

Az érzékelőket először a Centrum parkolóba és a Czinderi utcába telepítik a szakemberek a tervek szerint március 17-én és 18-án. Mivel a szenzorok beépítését a parkoló autók megakadályoznák, fontos, hogy az érintett helyek üresek legyenek. Ennek érdekében a munkálatok idejére megállási tilalom lesz érvényben, amelyre a helyszínen táblák is figyelmeztetik az autósokat már a telepítés megkezdése előtti napokban.

A telepítés első napján, március 17-én a Centrum parkoló 119 darab és a Czinderi utca 25 darab parkolóhelye, a második napján, március 18-án pedig a Centrum parkoló fennmaradó 99 darab parkolóhelye kapja meg a szenzorokat.

Az okosparkolási rendszert a fent említett helyszíneken kívül az alábbi utcákban építik majd ki:

  • Jókai utca 35 mögötti zsákutca
  • Perczel utca, Lyceum utca, Munkácsy Mihály utca, Fürdő utca, Goldmark Károly utca, Bercsényi utca, Toldi Miklós utca
  • Gábor utca
  • Tímár utca
  • Felsőmalom utca
  • Király utca (Felsőmalom utca és Alsó-havi utca közti szakasz)
  • Jókai utca (Rákóczi úttól északra)
  • Váradi Antal utca
  • Eötvös utca
  • Dischka Győző utca
  • Zrínyi Miklós utca

Ezeken a helyszíneken várhatóan áprilisban, két ütemben végzik majd a szenzorok telepítését. A beépítés és a kalibrálás után az érzékelők folyamatosan frissülő adatokat küldenek az okostelefonokra ingyen telepíthető, Parkolási Mobil Alkalmazás nevű applikáció számára. A rendszer megszünteti a parkolóhelyek utáni felesleges keresgélést, csökkenti a belvárosi forgalmat.