A címben szereplő kijelentés Orbán Viktortól származik, néhány évvel ezelőtt Brüsszelben mondta el, az igazságtartalma pedig már akkor is minimum kérdéses volt. Hogyne hallgatnák el, ezt teszik a mindannyiunk által fizetett közmédiának csúfolt propagandagépezetben, a hírhamisító Papp Dániellel az élen, ezt tették az origonál, most az indexnél, korábban a Népszabadságnál, erről szólt az elmúlt tizenkét évük.

És ma Pécsett ezt tette Hoppál Péter is. Elhallgattatta azt, ami nem tetszett neki. Előtte a sátor személyzetével úgy beszélt, ahogy jobb helyeken a kutyával sem szoktak, majd egészen egyszerűen kihúzta a kábelt, és sötét lett.

Hoppál Péter arra vetemedett, hogy elhallgattassa azokat, akikkel nem ért egyet. Azokat, akikre egyébként 2-3 millió magyar állampolgár fog szavazni, köztük sok ezer pécsi, komlói és kozármislenyi ember. Hoppál Péter ha esetleg nyer a választáson, azokat az embereket is képviselnie kellene, akiket ő egészen egyszerűen hazaárulónak tart, akiket elintéz annyival, hogy „baloldaliak”. Mintha ez egy szitokszó lenne. Persze tudjuk és látjuk, hogy Hoppál Péter a jobboldali pécsi embereket sem képviseli a Parlamentben, Hoppál Péter nem tesz mást, mint kiszolgálja a főnöke, Orbán Viktor minden igényét. Ha Orbán csettint, akkor Hoppál ugrik, és vagy az egyetemtől, vagy Pécstől von el pár milliárd forintot, netán megszavaz egy atomtemetőt a szomszédba.

Egy képviselőnek legyen az jobb, vagy baloldali, konzervatív vagy liberális a körzetében élő valamennyi embert képviselnie kell. Ugyanis Hoppál Péternek azért van fizetése, mert mi adunk neki, az által, hogy adót fizetünk. Igen, a baloldali, ellenzéki érzelmű magyar emberek is.

Hoppál Péternek tizenkét éve lett volna megtanulnia ezt, belátnia, hogy neki minden itt élő embert kellett volna képviselnie, ám nem sikerült neki. Adjunk még neki négy évet a tanulásra, vagy írjuk be az ellenőrzőjébe a vaskos egyest?