Ma ünnepli 67. születésnapját mindenki Boborján-ja, Dolák-Saly Róbert. A népszerű humorista Győrben látta meg a Napvilágot! Zenei pályafutása 1977-ban kezdődött meg, amikor az Omega több koncertjére meghívta egyszemélyes előzenekarnak. Később Koncz Zsuzsával is dolgozott együtt, valamint gyerekdalokból álló lemezt is adott ki.

Humoristaként 1986-ban került rivaldafénybe, amikor Laár András meghívta egy humorista előadására. A sors ironiája, hogy ekkor még neki a műsor komoly részében kellett volna filozofikus tartalmú szerzeményeiből előadni, ám kiderült, hogy a humor világa sem áll távol tőle. A többi már történelem: az 1996-ban megalakult L’art Pourt l’art társulat emblematikus alakjává vált – itt vált eggyé Boborján karakterével – később a Társulat menedzselésével is foglalkozott.

A humoristának 3 saját könyve is megjelent: A hat kiadást megért Madáretető, az eddig két kiadást megért (Szászi Mónival közösen írt) Boborján, valamint a legújabb Agyatlantisz, avagy Az ember tragédia című kötete, melynek 2009 decemberében napvilágot látott első kiadása két hét alatt fogyott el.

Egy örök klasszikus dalával kívánunk neki még sok-sok boldog évet!