A Hétköznapi Csalódások nevű, immáron több mint 30 éve létező punkzenekart hívta el az X-faktor stábja castingra – erről maga a zenekar számolt be a saját Facebook oldalán.

Az együttes facebook-oldalán a tegnapi nap során jelent meg az alábbi bejegyzés: „Most hívtak az RTL-től, hogy nincs e kedve a Hétköznapi Csalódások zenekarnak kipróbálnia magát az X-Faktorban?

A kommentszekcióban az együttes programjainak szervezője az alábbi bejegyzést tette:

„Közöltem, hogy ez egy 30+ -os banda.

– Az nem baj.

Mondom, de jelenleg is aktív, folyamatosan koncertezik, sok sok lemezt kiadtak már…

– Igen? És merre szoktatok járni? Mindenfelé, országosan?

Rövidre is zártam. A zenekarnak még el se mondtam, majd innen megtudják. (Bocsi fiúk, megvan a szám, vissza tudom őket hívni, hogy jönnénk…).”

A punkzenekar 1990 novemberében alakult, azóta sikerük töretlen. Az amúgy is meglévő országos ismertségükhöz hozzátett a 2020 Raktárkoncert-ügyük is. Más zenekarokhoz hasonlóan ők is szerepeltek a kormány programjában melynek célja a fesztiválok miatt elmaradt koncertbevételek pótlása volt a zenekarok részére. Az együttes megtartotta a saját koncertjét, ám a kormány csak annak egy cenzúrázott változatát tette közzé, amelyből kivágtak néhány a kormányra és a miniszterelnök személyére nézve kritikus és kemény hangvételű dalt, több átvezető részt, és kétségbeesetten törekedtek arra, hogy a zenekar énekesét, Megyeri Ferencet vagy nagyon közelről vagy nagyon távolról mutassák, hogy a „Soros” feliratú pólója ne látszódjon. Később a zenekar az Est Caféban elkészítette és közzétette a cenzúrázatlan változatot is. A kormány-féle felvételnek 6.000, a vágatlan felvételnek 220.000 megtekintője van a youtubeon.

Borítókép forrása: a zenekar facebook oldala.