Bevezetik Magyarországon az Európai Parlament (EP) vagyonnyilatkozati rendszerét, amely lényegében megegyezik a német szabályokkal is – írta Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető szerdán a Facebookon.

Kifejtette: „sok bírálat éri hosszú évek-évtizedek óta a magyar vagyonnyilatkozati rendszert, ezért függetlenül attól, hogy ezek megalapozottak-e vagy sem, érdemes változtatni”.

Hangsúlyozta, hogy a Magyarországgal szembeni „brüsszeli kettős mérce sajnos a mindennapjaink része”, ezért mindezt kivédendő az tűnik a legcélszerűbbnek, ha az EP-ben használt szabályokat „szóról-szóra beépítjük a magyar jogba. Ugyanezt a rendszert használják például Németországban is, így talán – legalább ezen a területen – elkerülhetők a nemzetközi viták” – írta Kocsis.

A politikus közölte: a most benyújtott javaslatuk az országgyűlési képviselőkre és a rájuk vonatkozó törvény alapján meghatározott vagyonnyilatkozat-tevőkre vonatkozik, de még az idei évben minden más, külön ágazati jogszabályban felsorolt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség alá eső személy – például polgármesterek és önkormányzati képviselők – esetében megalkotják ugyanezen szabályokat. „Ez így helyes” – zárta a bejegyzést.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt oldala arra hívja fel a figyelmet, hogy ezzel a döntéssel kiveszik az ingatlanokat, megtakarításokat és ingóságokat az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozati köréből.