A szigetvári rendőrök befejezték a vizsgálatot egy 35 éves somogyhatvani férfi ellen.

Hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 35 éves somogyhatvani férfi ellen. A férfi a megalapozott gyanú szerint 2022. január 21-én 18 óra körül az egyik somogyviszlói ház udvarán felgyújtotta az élettársa gépkocsiját. Az autót azért gyújtotta fel, hogy az abban található éghető részeket eltávolítsa, majd a jármű megmaradt vázát színesfémként értékesítse. A gépkocsi azonban teljesen kiégett, az autóban lévő éghető tartozékok szinte teljesen megsemmisültek. A kirendelt igazságügyi környezetvédelmi szakértő szakvéleményében megállapította, hogy az elégetett személygépkocsit veszélyes hulladéknak kell besorolni, mivel a katasztrófavédelem barna színű, olaj állagú folyadékmintát rögzített. A rendőrök a helyszínen elfogták, majd előállították a feltételezett elkövetőt a rendőrkapitányságra. A férfit kihallgatták gyanúsítottként, amelynek során beismerte a tettét.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Fotónk illusztráció!