Egészen elképesztő fotókat osztott meg Facebook-oldalán Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. A pécsi Gyermekklinika infektológiai osztályának kórtermeiről készült képeket egy felháborodott szülő osztotta meg Hadházyval. A képviselő rákérdezett az egyetemnél, hogy valósak-e a képek, ők pedig megerősítették, hogy ezek a mostani állapotok.

„A jó hír, hogy az egyetem szerint a fertőző osztály kórtermei egy felújított szárnyba kerülnek (sajnos azt nem írták, hogy mikortól…), a pszichiátria új épületet kapott, a gyermek sürgősségi osztály új épületének alapkövét pedig már lerakták, EU-s támogatásból tervezik építeni” – írja a posztban Hadházy.

Ennek ellenére felhívja a figyelmet, hogy „a rendszerváltás után 32 évvel, a fideszes kormányzás 12 éve után így nézzen ki egy egyetemi gyermekklinika fertőző osztálya, akkor is szégyen, ha javulás várható.” Hadházy szerint a kormány mindig azzal dicsekszik, hogy 600 milliárdos fejlesztést végeztek az egészségügyben. Ezt nagyjából kivétel nélkül EU-s forrásból hajtották végre, illetve egy sor példa mutatja, hogy az egészségügyi beruházásoknál (is) rendszeres a kétszeres túlárazás.

„Gondoljunk bele, mennyivel több minden újulhatott volna meg, ha nem lopják el a pénz felét. A lélegeztetőgépeknél ez többszörös is volt és a nagyságrend ijesztő: az erre elköltött 300 milliárdnál csak kétszer többet költöttek a teljes egészségügy fejlesztésére. Ez a példa is mutatja, mennyire rá vagyunk szorulva az EU-s pénzekre. Viszont teljességgel érthető lenne, ha az EU nem akarná tovább önteni a pénzt a teljesen kontrollálhatatlan korrupciós kútba” – zárul a bejegyzés.