A rendkívüli aszályhelyzet és az energiaárak mezőgazdaságban okozott következményeinek kezelését szolgáló kormányzati intézkedések meghozatala érdekében aszály veszélyhelyzeti operatív törzset alakít a kormány – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Az Agrárminisztérium csütörtöki közleményében az agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa területének csaknem fele szenved a csapadék hiányától, hazánknak pedig történelmi szárazsággal kell szembenéznie. Július közepére az ország területének döntő többségén súlyos vagy nagyfokú aszály alakult ki. A búzánál elkönyvelt mintegy 25 százalékos terméskiesés után mára a kukoricaállomány az Alföldön és Közép-Magyarországon a területek jelentős részén lényegében megsemmisült. Ráadásul a tartós vízhiány most már a dunántúli régiók termését is fenyegeti.

Nagy István kiemelte, az alföldi területeken a gyepek is teljesen kisültek, a gazdálkodók nem tudnak legeltetni és alig tudtak kaszálni. Az Agrárminisztérium becslése szerint az aszálykárral sújtott, a kárenyhítési rendszerben bejelentett összes terület nagysága elérheti az 1 millió hektárt a szántóföldeknél.

Nagy István hangsúlyozta, a mezőgazdaságot sújtó katasztrofális aszályhelyzet és az energiaárak következményeinek kezelése érdekében aszály veszélyhelyzeti operatív törzs jön létre. Ez haladéktalanul megkezdi a munkáját a magyar agrárium előtt álló kihívások és a gazdák nehézségeinek leküzdése érdekében.

Kifejtette, a kialakult helyzetben a kormány minden lehetséges eszközzel támogatja az agráriumból élőket. “A történelmi aszályhelyzet leküzdését és a biztonságos élelmiszer-ellátás fenntartását prioritásként kezeli az agrártárca” – mondta a miniszter.

Kép: Facebook